A perui konyha alapanyagai 1. – A burgonya párosítása lámahússal

Az andoki régióból származó burgonyának Peruban található a legtöbb variánsa, a perui őshonos burgonyafélék száma meghaladja a 4300-at (más források „csak” 3000 perui fajról beszélnek). Természetesen ezek nagy része vadon termő gumó és emberi fogyasztásra nem alkalmas. Ma a világ negyedik legfontosabb élelmiszernövényének ismeretét 8000 éves régészeti leletek támasztják alá, termesztését Peruban kezdték meg. Megkérdezhetitek kedves olvasók, hogy miért is szeretnék én a krumpliról írni e blog oldalain. Peruról írni az inkák által „papa”-nak hívott burgonya nélkül lehetetlen. A perui emberek számára a krumpli a legfontosabb táplálék (magas szénhidrát és fehérjetartalma mellett C-vitamin, B1 és B2 vitamin, vas, nátrium és kálium tartalma figyelemreméltó), melyet Pacha mama, a földanya ajándékozott az embereknek, ráadásul nagyon érdekes burgonyaféléket láthat és kóstolhat az ide érkező turista. A ma oly divatos perui streetfood példái között pedig nem egy burgonya alapú finomságot találhatunk. Európába a spanyolok hozták az 1550-as években, a 18. század második felére terjedt el használata.

Létezik apró, kerek, ovális, kis méretű, göcsörtös, nagy, lapos, a szivárvány számtalan színében pompázó, sárga, lila, feketés, barna, fehér, piros és még ki tudja hányféle variáns. Perui piacokon járva az ember meg sem tudja számolni, hányféle burgonyát lát. Az érdekességekre szeretném felhívni a figyelmet. A peruiak a szerint különböztetik meg a burgonyaféléket, hogy milyen színű a húsuk, e szerint létezik sárga, fehér, de kék és lila húsú burgonya is, ez utóbbiak nagyobb tápértékűek, magas antioxidáns tartalmuk miatt. Az egyik legértékesebb burgonyaféle a kívül és belül is sötétlila fajta, a „papa negra” (fekete krumpli), melynek fontos szerepet tulajdonítanak a rákos elváltozások megelőzésében, illetve a sejtek öregedése elleni harcban.

Másik perui jellegzetesség a chuño, avagy a fagyasztva szárított krumpli. Hagyományosan az andoki emberek tartósítási eljárása volt ez, melyet a mai napig alkalmaznak. 3-4000 méteres magasságokban nagy a hőingadozás a nappalok és éjszakák között. A felszedett burgonyagumókat kiterítik a földre, mely a fagyos éjszakákon átfagy, míg napközben az erős napsütésnek, magasabb hőmérsékletnek és erős szélnek köszönhetően pedig kiszárad, dehidratálódik. Szárított burgonyát a partvidéken is készítenek, sokáig eláll, a boltok polcain a városokban is megtalálható. E szárítás egy egyszerűbb eljárás, a rövid ideig főtt krumplit meghámozzák, majd megszárítják. Felhasználás előtt egy éjszakára vagy napra langyos vízbe áztatják. Otthoni körülmények között is belefoghatunk a szárított burgonya készítésébe. A meghámozott krumplikat 3-4 mm-es szeletekre vágjuk és lobogó vízben 8 percig blansírozzuk, majd jeges vízben lehűtjük. A vízből kiszedve papírtörlőn megszárítjuk, majd aszalógépbe tesszük és keményre szárítjuk. A legjellegzetesebb szárított krumpliból készült étel az egyik személyes perui kedvencem, a Carapulcra, mely a mi paprikás krumplinkhoz hasonlítható, azonban hús és földimogyoró is található benne, a szárított krumplitól pedig jellegzetes ízt és textúrát kap. Hagyományosan láma vagy alpakkahúst is tesznek bele, mely Peruban, főleg az andoki vidékeken jellegzetes étek. Amikor ott jártam, az alpakka steaket volt alkalmam kipróbálni, az az igazság, hogy egészen finom volt. Ebből az ételből persze ki is hagyhatjuk, Limában láma nélkül készítettük.  

peru 354

Az andoki hegyvidéken a földre szárítani kitett burgonya

Másik kedvencem a „papa cóctel”-nek nevezett „koktélburgonya” volt, ami tulajdonképpen igen apró szemű fehér burgonya (az itthoni vetőmagburgonyához hasonlítanám) és előszeretettel főzik meg héjában, majd különféle szószokkal kínálják, melyekbe egyszerűen kis pálcikákra szúrva belemártják. Egy perui barátnőmnél próbáltam ki az avokádószószos változatot, amit a mexikóiakkal ellentétben Peruban egyszerűen csak sóval és limelével kevernek ki és mégis isteni finom. A kis aprószemű krumplik pedig mennyei mannaként szívták magukba az avokádókrémet, nagyszerű párosítást alkotva vendéglátáshoz vagy csak egy egyszerű vacsorához. Szintén különböző szószokkal készül a külföldön is ismert Papa a la huancaina (a szósz sajtot és ají amarillo-t tartalmaz, melynek köszönhetően erős sárga színe lesz), illetve az Ocopa (mely sajton, ají amarillon s más chiliféléken kívül egy citromos illatú tagetes nevezetű fűszerrel és földimogyoróval készül).

A jól fövő burgonyafajtákból más jellegzetes ételeket is készítenek, egy későbbi bejegyzésemben fogom például részletezni a híres Causa rellena-t, mely avokádóval, főtt tojással és krumplipürével készül. Szintén nagy kedvencem volt a kifejezetten utcai árusoknál kapható „papa rellena”, azaz töltött burgonya, mely tulajdonképpen kevés hússal/zöldséggel megtöltött, krumplipüréből készült, hirtelen olajban kisütött ovális gombócformájú étel, mellé friss salátát kínálnak. Az egyik legolcsóbb utcai étek, mely cseppet sem von le értékéből, kifejezetten finom és látványos fogás. A mai napon ez utóbbi streetfood és a különlegesnek számító carapulcra receptjét szeretném megosztani veletek.

carapulcra2

Carapulcra (ahogy Limában csináltam)

500 gr szárított burgonya, egy éjszakára langyos vízben áztatva

kevés olaj, vagy más zsiradék

500 gr vékony csíkokra vágott csirke vagy sertéshús (én csirkemellel készítettem, de ahogy írtam, hagyományosan láma vagy alpakka húst is adnak hozzá)

1 apróra vágott hagyma

2 gerezd apróra vágott fokhagyma

só, bors, köménymag

pár kk. őrölt ají panca (sötét bordó chilifajta, csak enyhén csípős)

kb 2 csésze csirke alaplé

ízlés szerint kevés szegfűszeg

negyed-fél csésze földimogyoró

Egy kevés olajon megpirítjuk a hagymákat, majd tovább pároljuk fűszerekkel, melyhez hozzáadjuk a csíkokra vágott húst a csirkealaplével. Ehhez adjuk hozzá a beáztatott és lecsepegtetett szárított krumplit, majd nagyon lassú tűzön, néha megkeverve puhára főzzük. Az utolsó percekben hozzászórjuk a földimogyorót is. Peruban főtt jukkát is tálalnak mellé.

Papa rellena, azaz töltött burgonya perui módra

500-500 gr sárga és fehér burgonya keveréke héjában megfőzve és áttörve

só, bors, tetszés szerint egy kevés liszt

1 csésze apróra vágott hagyma

1 gerezd apróra vágott fokhagyma

1 csésze apróra vágott paradicsom

köménymag és oregánó ízlés szerint

2-3 főtt tojás apróra vágva

250 gr darált hús

1 tojás

olaj a sütéshez

papa-rellena

A burgonyát áttörjük és sóval, borssal ízesítjük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd nagyon kevés kevés lisztet keverünk bele (ha nagyon száraznak tűnik a massza, egy tojást is tehetünk hozzá, de ha jól formázhatónak érezzük, lisztes volt a burgonya, akkor sem tojás, sem liszt nem szükséges). Kevés olajon megpirítjuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a paradicsomot, fűszereket és a darált húst (meghinthetjük paprikával, vagy perui ají pancával). Amikor megfőtt a hús, hozzáadjuk az apró kockára vágott tojást (és akár tehetünk bele mást is, például kevés olajbogyót, vagy más zöldséget). Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk. Egy nagyobb adag krumplit kiveszünk a tiszta tenyerünkbe, a másikkal ellapítjuk, majd a massza közepébe helyezünk a töltelékből. A massza másik felét ráhajtjuk és egy ovális formát képezünk. Folytatjuk a műveletet, amíg van krumplink, illetve töltelékünk. Egy serpenyőben olajat melegítünk, miközben kikészítünk egy kis tálkába kevés lisztet, egy másikba pedig felverünk egy tojást. Az ovális töltött burgonyákat óvatosan megforgatjuk a lisztben, majd nagyon kevés tojással bekenjük és az olajba helyezzük. Minden oldalát enyhén pirultra sütjük, majd lecsepegtetjük és papírtörlőre kiszedjük. Friss salátával, valamilyen mártással vagy csak magában kínáljuk.

Az elkészítési módról itt nézhettek meg egy, az Andoki Tanulmányok Intézet által felvett videót. (képek forrása: saját fotók, illetve Pinterest és Pixabay)

Reklámok

Múmiák és koponyadeformálás – a Paracas kultúra rejtelmei

A textilmunkáiról, múmiáiról és a koponyadeformálás és trepanáció hagyományáról ismert Paracas kultúrát a Nazca civilizáció elődjeként szokták emlegetni. Limától délre, az Ica és Pisco folyó közötti régióban alakult ki a kultúra, virágkorát az i.e. 700 – i.sz. 200 között élte. Az időszakot két alperiódusra szokták osztani, melyeket eltérő temetkezési formák jellemeznek. Az 1920-as években, a híres perui régész, Julio C. Tello fedezett fel egy Paracas kultúrához tartozó temetőt, majd kezdte meg az ásatásokat a térségben. Peruban viszonylag szerény anyagi eszközök állnak rendelkezésre a régészeti kutatásokra, melyek a mai napig folynak a régióban, sokszor sajnos azonban még arra is kevés a forrás, hogy megfelelően tudják óvni a feltárt helyeket. 

Paracas térsége (e partvidék földrajzi viszonyairól korábbi bejegyzésemben olvashattok) Peru talán legszárazabb, legkietlenebb, sivatagos vidéke. Eső nem esik, a folyók általában időszakos vízfolyások, mégis, e kultúra népei rendkívül ügyes módon alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez; öntözési technikáiknak köszönhetően, a földalatti és felszíni vizek kihasználásával a kietlen sivatagos tájat zöld völgyekké formálták. Ők már használták a partvidéken hatalmas mennyiségekben megtalálható guanót (madárürülék) a földek tápértékének javítására. Egyik legfontosabb kultúrnövényük a gyapot volt, mely elengedhetetlen kelléke volt az andoki térség legmagasabb színvonalú textíliáinak elkészítéséhez. A tenger közelségét is kihasználták, táplálkozásuk egyik alapja a tengeri halak voltak. Hajózási technikáik fejlődésével elérhetővé váltak más partmenti települések, amelyekkel kereskedelmi kapcsolatban álltak. Hasonlóan kereskedelmi céllal utaztak az andoki régióba is, ahol saját terményeikért (gyapot, só, tenger gyümölcsei) cserébe a számukra igen fontos gyapjút és növényi színezőanyagokat szerezték be.

textil-paracas

Textilmunka – Paracas

Művészet és mumifikálás

Egyszínű, egyszerű edényeiket fokozatosan felváltotta a polikróm, sokszínű kerámia, mely majd a későbbiekben a Nazcákra lesz jellemző. Jellegzetesek az állatformájú kerámiák, a kengyeles kiöntőcső, mely egy észak-perui kultúra, a sokáig legrégebbi andoki kultúrának hitt, Chavín hatását tükrözi. Művészetük másik igen fontos elemei a gondosan kidolgozott textilmunkák. A gyapotból, alpakka, láma, vicuña gyapjából, az amazóniai térségből hozott színes tollakkal és rendkívül változatos növényi festékanyagokkal készült, állat- geometrikus és antropomorf mintájú szőttesek a kutatók szerint valóban az egész térség Kolumbusz előtti időszakának legkiemelkedőbb alkotásai. Textiljeiket azonban nemcsak takarók, ruházkodás, mindennapi díszek céljára készítették. Szerepük talán még fontosabb volt a mumifikálás területén.

E bejegyzés elején említettem már, hogy a Paracas kultúra időszakát a kutatók két periódusra osztották az eltérő temetkezési szokásoknak megfelelően. A Cavernas periódusban palack alakú aknasírokat találtak, e tömegsírokban 30-40 embert temettek el magzati pózban. A későbbi, Necrópolis időszakban négyszögletes, földalatti, nagyobb helyiségekbe temetkeztek. Ezekben a sírokban egyértelműen látszódik az elhunytak társadalomban elfoglalt helye szerinti temetkezés. A Paracas társadalom három legfontosabb csoportját a papi vezető réteg, a harcos nemesek és a köznép alkotta. A köznép elfogadta az istenek nevében uralkodó teokratikus vezetést. A hierarchikus társadalom vezető rétegeinek sírjai díszesebbek, az elhunyt mellé számos tárgyat is helyeztek, illetve a mumifikálás is bonyolultabb. De mit is jelentett a Paracas kultúrában a mumifikálás? A rendkívül száraz klímának is köszönhetően a halottakat szárítással, füstöléssel tudták tartósítani. Minden esetben magzati pózban, pamutba csavarva kosarakba helyezték őket. Ez után következtek a textilrétegek. A vezetők testét sokszoros múmiakötegekbe tekerték, melyekre még ez után sok esetben ruhadarabokat, maszkot, tollakat, egyéb tárgyakat tettek. Egészen nagyméretű textiltakarókat is találtak, egyes helyeken a sietség jeleként még befejezetlen textilek is előkerültek. A szájban valószínűleg a nyelvre helyeztek egy fémlapocskát, aminek minden bizonnyal mágikus jelentése volt.

peru-mumia

Textilkötegekbe tekert múmiák a sivatagos partvidéken

Koponyadeformáció és lékelés

A sírokban talált múmiák kibontása során a kutatók igen nagy százalékban deformált vagy trepanált koponyákat találtak. A koponyadeformáció kapcsán sok ideig a kutatók egyetértettek abban, hogy valószínűleg a legtöbb esetben vallási szerepük volt. Más andoki civilizációnál is találtak koponyalékelésre utaló jeleket, azonban feltűnő, hogy itt igen magas a deformált koponyák száma. A koponyalékelést a Paracas kultúra alkalmazta legelőször a térségben, a technikát igen magas szintre fejlesztve ki. A feltárt sírokból egyértelműen látszik, hogy a beavatkozást nagy százalékban túlélték. Minden valószínűség szerint alkalmaztak valamilyen fájdalomcsillapító, illetve érzéstelenítő szert (kokalevelet, illetve csicsát – erjesztett kukoricaital –), illetve aranylapocskákat és kötözőszert használtak a sebkezeléshez. A kutatók valószínűsítik, hogy koponyasérüléseknél, szöveti fertőzéseknél, rosszindulatú elváltozásoknál alkalmazták a módszert, illetve a gonosz elűzésére, lelki bajok esetén. A vizsgált koponyákon kimutatható, hogy különböző mélységű lyukakat lékeltek, melyből arra következtetnek, hogy a paracasiak pontosan tudták, hogy mihez, milyen mélyre kell megnyitni a koponyát.   

koponya-paracas

Deformált koponyák – Paracas kultúra

Forrás: http://www.ciencias.pe/

A koponyadeformálás kapcsán az utóbbi években újabb vizsgálati eredmények láttak napvilágot. Ami a technikát illeti, minden bizonnyal a homlok és tarkó rész irányából nyomták össze a koponyát hosszú időn keresztül. Egy friss amerikai kutatásból az derül ki, hogy azoknak a paracasi koponyáknak a száma a kisebb, amelyeken nem láthatóak bármilyen koponyadeformálás nyomai. Az elsődleges cél az lehetett, hogy kitűnjenek a többi népcsoport közül, azonban Brien Foerster DNS vizsgálatokon alapuló kutatásai más újdonsággal is szolgálnak. Alapvetően a koponyadeformálás nem befolyásolja a koponya térfogatát és súlyát sem, azonban a vizsgált koponyák mindkét értelemben nagyobbak az emberi koponyáknál. Sokan ezt a paracasiak táplálkozásával hozták összefüggésbe (rengeteg tengeri hal és egészséges növényi táplálkozás). Azonban a DNS vizsgálatok DNS eltéréseket is kimutattak, így a kutatók egyelőre értetlenül állnak a paracasi deformált koponyák rejtélye előtt. Más genetikai jellemzők is szokatlanok: a térség indián népeihez képest a paracasiak magasabb (180 cm-t is elérő) emberek voltak, hajuk színe pedig vörösesbarna, mely nem jellemző az amerikai kontinens népeire. Még számos további DNS vizsgálat szükséges ahhoz, hogy bármilyen komoly következtetésre lehessen jutni, mely hosszú évek kutatómunkáját jelenti a jövőben.

Felhasznált források:

COE – D. SNOW – E. BENSON: Az ősi Amerika atlasza, Budapest, Helikon, 1997.

Maria LONGHENA – Walter ALVA: Az ősi Peru, Budapest, Officina 96, 1999.

Jeffrey QUILTER: Az Andok kincsei: az inkák és a prekolumbián Dél-Amerika története, Nyíregyháza, Elektra, 2010.

Inkák és az andoki kultúrák, Budapest, Kossuth, 2010.

Entrevista a Brien Foerster: Cráneos alargados de Paracas presentan caracaterísticas de ADN jamás vistas: 

http://exploracionovni.com/2014/02/craneos-alargados-de-la-cultura-paracas-peru-presentan-caracteristica-en-su-adn-jamas-vistas-antes/

Paracas kormányzati portálja: http://www.paracas.com/

Historia del Perú:

http://historiaperuana.com/periodo-autoctono/cultura-paracas/

Amaránt, a jövő tápláléka

Az amaránt az egyik legősibb kultúrnövény, ismerték a Kolumbusz előtti Amerika középső és déli területein is. A kukoricával és babfélékkel egyetemben az amaránt a legfontosabb táplálékforrások közé tartozott, mindemellett vallási ünnepek, rítusok elengedhetetlen eleme is volt. Az álgabona használatára utaló legrégebbi régészeti leletek (Mexikó Puebla államában) időszámításunk előtt 4000 körülre tehetőek. Minden valószínűség szerint a maják voltak az első nép, akik számára rendkívüli fontossággal bírt e növény, melynek magjait és zöld részeit is fogyasztották. De később az azték és inka kultúrában is kiemelkedő szerepe volt, az amaránt e népek alap táplálékai közé tartozott, hatalmas területeken termesztették a mai Mexikó, Guatemala, Peru, Ecuador, Bolívia régióiban.

amarant-oslakosok

Amaránt termesztése az ősi Amerikában

Forrás: http://www.lienzoculinario.com/

Az azték uralkodó, Moctezuma számára terményadó formájában nagy mennyiségekben szállították az amaránt magvakat Tenochtitlánba, az azték fővárosba. Az azték időkből származnak ismereteink az amaránt kultikus használatáról is. Vallási ünnepeken az asszonyok megőrölték a magokat, befestették vörösre, vagy áldozatok vérével, illetve mézzel keverték össze. A masszából szobrokat (általában istenek alakjait) formáztak, melyeket a szertartásokon később elfogyasztottak. E pogány ceremóniák természetesen elfogadhatatlanok voltak a megérkező katolikus spanyol konkvisztádorok számára. Hernán Cortés betiltotta az amaránt termesztésének és használatának minden formáját. A növény használata egyik napról a másikra szűnt meg, míg a többi amerikai növény (kukorica, bab, burgonya, paprika, paradicsom, kakaó, vanília, tökfélék, napraforgó, stb.) megkezdte hódító útját az Óvilágban. Az amaránt termesztése csak kis falusi közösségekben maradt fenn, de a külvilág számára teljesen feledésbe merült. Csak az 1970-es években fedezték fel újra a már korábban ismertetett quinoával együtt. Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája készített 1975-ben egy felmérést, melynek célja a kevésbé ismert és kihasznált, de egyben nagy lehetőségeket rejtő növények felkutatása volt. A kutatás eredményeit figyelembe véve az akadémia úgy fogalmazott, hogy az amaránt az emberi fogyasztásra szánt legkiválóbb növényi eredetű táplálék.

amarant

Amaránt

Forrás: http://www.consumer.es/

Az amaránt a disznóparéjfélék családjába tartozó növény. A disznóparéjt itthon is ismerjük, de a fogyasztásra termesztett fajtának csak a dísznövényváltozatát. Mexikóban elterjedtebb neve az „alegría” (azaz vidámság), míg Peruban és Bolíviában kiwichaként ismerik. Az eredetileg 1400-2400 m közötti magasságon élő növény kb. háromezer méteres tengerszint feletti magasságig tulajdonképpen bárhol megterem, ennek is köszönhető, hogy mára igen elterjedt a termesztése. A növénynek csak az andoki régióban csaknem ezer alfaja létezik, azonban ezek közül három fajta az, amely a tápláló magokat adja. Az amaránt fél méteres magasságtól akár 3 méteresre is megnőhet, növekedéséhez kis páratartalom és csapadék is elegendő, e tulajdonsága pedig nagyon előnyös a szárazabb területeken való termesztéshez. További pozitív tulajdonsága, hogy a magok megéréséig mindösszesen 180 napos termésidőre van szükség. Vörösben, lilában, narancsban és aranyban tündöklő, hosszú, lecsüngő virágai szép látványt nyújtanak.

Ahogy említettem, az amaránt rendkívül tápláló kultúrnövény. Magas fehérjetartalma (17% körüli) megelőzi a búzáét, rizsét vagy kukoricáét. Az amarántban a tejhez hasonlóan magas százalékban megtalálható a lizin, a növekedéshez (gyermekeknél), csontok fejlődéséhez, kalcium beépüléséhez, szövetek regenerálódásához szükséges esszenciális aminosav. E mellett 1-1,5 mm átmérőjű, apró magjai magas rosttartalmúak, és igen nagy arányban tartalmaznak kalciumot (130-164 mg/100 gr), káliumot, foszfort, magnéziumot, aszkorbinsavat, riboflavint, niacint és C vitamint, hiányos táplálkozásúak (tejallergiában, gluténérzékenységben szenvedők, kisgyermekek, sportolók) számára nagyszerű kiegészítője lehet a mindennapi étrendnek. Keményítőt is tartalmaz, lisztje használható kenyérsütésre is. Az amaránt koleszterincsökkentő hatású, rosttartalmánál fogva előnyös székrekedésben szenvedőknek, a magjaiból kinyert olaj pedig a cukorbetegek diétájának nagyszerű segítője.

amarantliszt-pattogtatott-amarant-2

Amarántliszt és pattogtatott amaránt

Az amaránt itthon is egyre inkább elterjedt, ma már nem csak bioboltokban, de nagyobb drogériákban és szupermarketekben is kapható, főként pattogtatott változata, de ismert magja és lisztje is. Rendkívül sokrétűen felhasználható, köretek, pékáruk, sütemények, zöldséges ételek, édességek alapanyaga lehet, de pattogtatott magjait használhatjuk húsok panírozásához is. Habár e blog perui élményeim és ismereteim bemutatására készül, egyik legszebb amarántos emlékem mégis Mexikóhoz kötődik. Mexikóban szinte mindenhol, metrómegállókban, aluljárókban, piacon, utcai árusoknál, na és persze boltokban is kapható az úgynevezett „dulce de alegría” („édes vidámság”), egy mézes sziruppal, pattogtatott amaránttal, sokszor mogyoró és mazsola hozzáadásával készült finomság, mely leginkább az itthoni müzliszeletekhez hasonlítható. Isteni, mindamellett, hogy egészséges is (még a méz/cukor tartalom ellenére is). Itthon hasonlókat már láttam drogériában és bioboltokban, de őszintén szólva messze elmaradnak a Mexikóban kipróbált szelettől.

Mai receptem egy könnyedén elkészíthető muffin, melyet ajánlok minden gyümölcsöt nem szerető kisgyermek anyukájának, vagy csak a téli hónapokban egy kis egészséges finomságra váró érdeklődőnek. A nyers gyümölcsöt másfél éves kora óta nem evő nagyobbik fiam hétvégén nem bírta abbahagyni az evését…

Amarántos-gyümölcsös muffin (tejmentes recept)

Hozzávalók:

2 és fél csésze liszt (Vegyesen: fehér vagy tönkölyliszt, amarántliszt és pattogtatott amaránt keveréke. Lehet még táplálóbbá tenni zab vagy quinoapehellyel, ezekből is szinte mindig rakok bele. Én őszintén szólva nem szoktam mérni az arányokat, de a hagyományos liszt és a helyettesítők aránya maximum fele-fele legyen.)

3 csésze pürésített vagy reszelt gyümölcs (ez alkalommal mélyhűtőbe eltett barack és reszelt alma került bele, de nagyszerű sütőtökkel is)

1 tk sütőpor

pici só, kevés fahéj

1 és fél csésze cukor (általában nádcukrot használok, aki kevésbé szereti a karamellás ízét, az használjon fehér cukrot, vagy cukor helyettesítőt)

2 tojás

fél csésze olaj (ha lehet olívaolaj, vagy Omega olaj)

Összekeverjük külön a száraz és nedves összetevőket. A tojást finoman habosra keverjük a cukorral és a többi hozzávalóval (olaj, gyümölcspüré), majd a száraz keverékkel vegyítjük. Enyhén kiolajozott muffinformákba töltjük kb. a formák háromnegyedéig a keveréket, majd 170-180 fokon tűpróbáig sütjük. Most minimuffin tepsiben sütöttem, kb 48 darab lett belőle. Ha valaki még inkább le szeretné venni a lábáról a gyerekeket, szórhat bele kevés csokicseppet, mazsolát stb. Én csokicseppet tettem bele, na nem sokat, de mézesmadzagnak éppen megfelelt.

amarantos-gyumolcsos-muffin-2

Felhasznált források:

Historia del amaranto, 

http://www.amaranto.cl/noticia/historia-del-amaranto.html

El valor nutritivo del amaranto, 

http://www.amaranto.cl/informacion-nutricional.html

El amaranto, 

http://www.botanical-online.com/amaranto.htm

Asociación Mexicana del Amaranto, 

http://www.amaranto.com.mx/vertical/faq/faq.htm

Amaranto o kiwicha: alimento del futuro, http://www.inkanatural.com/es/arti.asp?ref=amaranto