Múmiák és koponyadeformálás – a Paracas kultúra rejtelmei

A textilmunkáiról, múmiáiról és a koponyadeformálás és trepanáció hagyományáról ismert Paracas kultúrát a Nazca civilizáció elődjeként szokták emlegetni. Limától délre, az Ica és Pisco folyó közötti régióban alakult ki a kultúra, virágkorát az i.e. 700 – i.sz. 200 között élte. Az időszakot két alperiódusra szokták osztani, melyeket eltérő temetkezési formák jellemeznek. Az 1920-as években, a híres perui régész, Julio C. Tello fedezett fel egy Paracas kultúrához tartozó temetőt, majd kezdte meg az ásatásokat a térségben. Peruban viszonylag szerény anyagi eszközök állnak rendelkezésre a régészeti kutatásokra, melyek a mai napig folynak a régióban, sokszor sajnos azonban még arra is kevés a forrás, hogy megfelelően tudják óvni a feltárt helyeket. 

Paracas térsége (e partvidék földrajzi viszonyairól korábbi bejegyzésemben olvashattok) Peru talán legszárazabb, legkietlenebb, sivatagos vidéke. Eső nem esik, a folyók általában időszakos vízfolyások, mégis, e kultúra népei rendkívül ügyes módon alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez; öntözési technikáiknak köszönhetően, a földalatti és felszíni vizek kihasználásával a kietlen sivatagos tájat zöld völgyekké formálták. Ők már használták a partvidéken hatalmas mennyiségekben megtalálható guanót (madárürülék) a földek tápértékének javítására. Egyik legfontosabb kultúrnövényük a gyapot volt, mely elengedhetetlen kelléke volt az andoki térség legmagasabb színvonalú textíliáinak elkészítéséhez. A tenger közelségét is kihasználták, táplálkozásuk egyik alapja a tengeri halak voltak. Hajózási technikáik fejlődésével elérhetővé váltak más partmenti települések, amelyekkel kereskedelmi kapcsolatban álltak. Hasonlóan kereskedelmi céllal utaztak az andoki régióba is, ahol saját terményeikért (gyapot, só, tenger gyümölcsei) cserébe a számukra igen fontos gyapjút és növényi színezőanyagokat szerezték be.

textil-paracas

Textilmunka – Paracas

Művészet és mumifikálás

Egyszínű, egyszerű edényeiket fokozatosan felváltotta a polikróm, sokszínű kerámia, mely majd a későbbiekben a Nazcákra lesz jellemző. Jellegzetesek az állatformájú kerámiák, a kengyeles kiöntőcső, mely egy észak-perui kultúra, a sokáig legrégebbi andoki kultúrának hitt, Chavín hatását tükrözi. Művészetük másik igen fontos elemei a gondosan kidolgozott textilmunkák. A gyapotból, alpakka, láma, vicuña gyapjából, az amazóniai térségből hozott színes tollakkal és rendkívül változatos növényi festékanyagokkal készült, állat- geometrikus és antropomorf mintájú szőttesek a kutatók szerint valóban az egész térség Kolumbusz előtti időszakának legkiemelkedőbb alkotásai. Textiljeiket azonban nemcsak takarók, ruházkodás, mindennapi díszek céljára készítették. Szerepük talán még fontosabb volt a mumifikálás területén.

E bejegyzés elején említettem már, hogy a Paracas kultúra időszakát a kutatók két periódusra osztották az eltérő temetkezési szokásoknak megfelelően. A Cavernas periódusban palack alakú aknasírokat találtak, e tömegsírokban 30-40 embert temettek el magzati pózban. A későbbi, Necrópolis időszakban négyszögletes, földalatti, nagyobb helyiségekbe temetkeztek. Ezekben a sírokban egyértelműen látszódik az elhunytak társadalomban elfoglalt helye szerinti temetkezés. A Paracas társadalom három legfontosabb csoportját a papi vezető réteg, a harcos nemesek és a köznép alkotta. A köznép elfogadta az istenek nevében uralkodó teokratikus vezetést. A hierarchikus társadalom vezető rétegeinek sírjai díszesebbek, az elhunyt mellé számos tárgyat is helyeztek, illetve a mumifikálás is bonyolultabb. De mit is jelentett a Paracas kultúrában a mumifikálás? A rendkívül száraz klímának is köszönhetően a halottakat szárítással, füstöléssel tudták tartósítani. Minden esetben magzati pózban, pamutba csavarva kosarakba helyezték őket. Ez után következtek a textilrétegek. A vezetők testét sokszoros múmiakötegekbe tekerték, melyekre még ez után sok esetben ruhadarabokat, maszkot, tollakat, egyéb tárgyakat tettek. Egészen nagyméretű textiltakarókat is találtak, egyes helyeken a sietség jeleként még befejezetlen textilek is előkerültek. A szájban valószínűleg a nyelvre helyeztek egy fémlapocskát, aminek minden bizonnyal mágikus jelentése volt.

peru-mumia

Textilkötegekbe tekert múmiák a sivatagos partvidéken

Koponyadeformáció és lékelés

A sírokban talált múmiák kibontása során a kutatók igen nagy százalékban deformált vagy trepanált koponyákat találtak. A koponyadeformáció kapcsán sok ideig a kutatók egyetértettek abban, hogy valószínűleg a legtöbb esetben vallási szerepük volt. Más andoki civilizációnál is találtak koponyalékelésre utaló jeleket, azonban feltűnő, hogy itt igen magas a deformált koponyák száma. A koponyalékelést a Paracas kultúra alkalmazta legelőször a térségben, a technikát igen magas szintre fejlesztve ki. A feltárt sírokból egyértelműen látszik, hogy a beavatkozást nagy százalékban túlélték. Minden valószínűség szerint alkalmaztak valamilyen fájdalomcsillapító, illetve érzéstelenítő szert (kokalevelet, illetve csicsát – erjesztett kukoricaital –), illetve aranylapocskákat és kötözőszert használtak a sebkezeléshez. A kutatók valószínűsítik, hogy koponyasérüléseknél, szöveti fertőzéseknél, rosszindulatú elváltozásoknál alkalmazták a módszert, illetve a gonosz elűzésére, lelki bajok esetén. A vizsgált koponyákon kimutatható, hogy különböző mélységű lyukakat lékeltek, melyből arra következtetnek, hogy a paracasiak pontosan tudták, hogy mihez, milyen mélyre kell megnyitni a koponyát.   

koponya-paracas

Deformált koponyák – Paracas kultúra

Forrás: http://www.ciencias.pe/

A koponyadeformálás kapcsán az utóbbi években újabb vizsgálati eredmények láttak napvilágot. Ami a technikát illeti, minden bizonnyal a homlok és tarkó rész irányából nyomták össze a koponyát hosszú időn keresztül. Egy friss amerikai kutatásból az derül ki, hogy azoknak a paracasi koponyáknak a száma a kisebb, amelyeken nem láthatóak bármilyen koponyadeformálás nyomai. Az elsődleges cél az lehetett, hogy kitűnjenek a többi népcsoport közül, azonban Brien Foerster DNS vizsgálatokon alapuló kutatásai más újdonsággal is szolgálnak. Alapvetően a koponyadeformálás nem befolyásolja a koponya térfogatát és súlyát sem, azonban a vizsgált koponyák mindkét értelemben nagyobbak az emberi koponyáknál. Sokan ezt a paracasiak táplálkozásával hozták összefüggésbe (rengeteg tengeri hal és egészséges növényi táplálkozás). Azonban a DNS vizsgálatok DNS eltéréseket is kimutattak, így a kutatók egyelőre értetlenül állnak a paracasi deformált koponyák rejtélye előtt. Más genetikai jellemzők is szokatlanok: a térség indián népeihez képest a paracasiak magasabb (180 cm-t is elérő) emberek voltak, hajuk színe pedig vörösesbarna, mely nem jellemző az amerikai kontinens népeire. Még számos további DNS vizsgálat szükséges ahhoz, hogy bármilyen komoly következtetésre lehessen jutni, mely hosszú évek kutatómunkáját jelenti a jövőben.

Felhasznált források:

COE – D. SNOW – E. BENSON: Az ősi Amerika atlasza, Budapest, Helikon, 1997.

Maria LONGHENA – Walter ALVA: Az ősi Peru, Budapest, Officina 96, 1999.

Jeffrey QUILTER: Az Andok kincsei: az inkák és a prekolumbián Dél-Amerika története, Nyíregyháza, Elektra, 2010.

Inkák és az andoki kultúrák, Budapest, Kossuth, 2010.

Entrevista a Brien Foerster: Cráneos alargados de Paracas presentan caracaterísticas de ADN jamás vistas: 

http://exploracionovni.com/2014/02/craneos-alargados-de-la-cultura-paracas-peru-presentan-caracteristica-en-su-adn-jamas-vistas-antes/

Paracas kormányzati portálja: http://www.paracas.com/

Historia del Perú:

http://historiaperuana.com/periodo-autoctono/cultura-paracas/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s