Az ősi Peru 3D képregényei, avagy a mocsikák „malac” kerámiái

A moche, vagy mocsika kultúráról már egyetemi tanulmányaim során elég sokat hallottam, főként Anderle Ádám professzortól, akivel a kilencvenes években egy specializáción ismerkedhettünk meg az ősi Amerika civilizációival. A mai napig emlékszem egy órára, amin egy videófilmen láthattuk, hogyan készített az ősi Peru számos népe totoranádból csónakot, melyet szállításra és halászatra is használtak. A totoranádat ma is használják főként a Titicaca-tó vidékén (házak, nagyobb hajók és úszó szigetek építésére), de Peru északi, csendes-óceáni partvidékén is sokszor lehet látni a parton egymásnak döntött „caballitos de totora” (azaz totora csikók) néven ismert totora kenukat, melyekkel ma is halásznak az óceánban. Egy 4-5 méteres kenuval akár 200 kg-nyi rakományt is lehet szállítani. Ilyen totora kenukat már a mocsikák is építettek az időszámításunk előtti második évszázadban, használatára pedig érdekes bizonyítéka van a régészeknek, melyek nem mások, mint a híres, szinte képregény jellegű mocsika kerámiák.

caballito

 Az időszámításunk előtti harmadik évszázadban megjelenő, virágkorát az időszámításunk szerinti első és nyolcadik évszázad között élő moche kultúra földrajzi központja Észak-Peruban, a mai   Trujillo közelében, egy tengerparti sivatagos területen helyezkedett el, Lambayeque és Huarmey völgye között. E bátor és harcias nép az andoki világ első politikailag szervezett, mintegy 800 km-nyi hosszan elnyúló birodalmát építette ki a Moche-völgyből indulva. A militarista, bonyolult rendszerű társadalom legfelső fokán a katonai elit állt. Minden valószínűség szerint nem volt egységes a birodalom: legalább két nagy egységről tudunk (észak és dél), melyet egy sivatagos terület választott el egymástól. A katonai réteg és a vallási-katonai vezetők mellett a mocsika mérnököknek és kézműveseknek is igen fontos szerepe volt e civilizáció életében. A partmenti sivatag közepén csatornarendszert és víztározókat építettek, hogy öntözni tudják földjeiket. A virágzó kultúrát azonban egy ma is ismert meteorológiai jelenség, az El Niño jelenléte veszélyeztette.  A moche kultúrát kutató perui régész, Walter Alva szerint lehetséges, hogy a több évtizedes extrém szárazságokat követően az El Niño hatására hatalmas esőzések következtek be és ezek a periódusok váltogatták egymást, míg végül egy erőteljes El Niño lerombolta vízvezeték rendszerüket.

A csatornarendszereken és víztározókon kívül hatalmas vályogtemplomokat és épületeket is emeltek, mint például a mai Trujillotól pár kilóméterre található Huaca de la Luna és Huaca del Sol (Hold és Nap piramis). Ez utóbbi megépítéséhez mintegy 140 millió vályogtéglát használtak fel. Az eróziónak köszönhetően rossz állapotban lévő épületben ma is folynak a régészeti feltárások. Hasonlóan kutatások zajlanak a Nap piramis közvetlen szomszédságában, a jobb állapotban található Hold piramisban is, mely nagyobb testvéréhez hasonlóan egy több rétegű piramis, különböző korokban építették egymásra falait, egyre bővítve és nagyobbítva az épületet. E piramisban feláldozott harcosok maradványait is megtalálták, mely azt is jelzi, hogy az andoki civilizációkkal ellentétben, e kultúrában kiemelt szerepe lehetett az emberáldozatnak, illetve a Nap és Hold istenének, bár legfőbb istenük egy macskaszerű lény volt, mely a Chavín kultúra hatására utal.

A mocsikákhoz köthető az Amerika legelső fakoporsóját tartalmazó, érintetlenül megtalált, a kutatók által Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjához hasonlított arany, türkiz és egyéb értékes tárgyakban rendkívül gazdag királyi sírlelet is, melyet a már említett Walter Alva tárt fel 1987-ben. Sipán ura időszámításunk szerint 250 táján élhetett, sírjában mintegy 600 különböző tárgyat találtak a kutatók, illetve másik nyolc eltemetett személyt. Ezen kívül a kutatók Sipán Urának sírja alatt további két sírt is találtak, ahová minden valószínűség szerint egy papot és egy korábbi uralkodót (Sipán Régi Urának nevezték el) temettek el. A sír és a hatalmas leletanyag megtekintésének megkönnyítésére 2002-ben Lambayequeben megnyitották A Sipán-i Királyi Sírok Múzeumát.

A mocsikák számára a halászaton és vadászaton kívül a földművelés jelentette a második fő élelemforrást, többek között gyapotot, kukoricát, gyümölcsöket, burgonyát, édesburgonyát, földimogyorót, chiliféléket termesztettek.  A föld termékenyebbé tételéhez guanót is használtak, mely a perui partvidék jóval délebbi területein állt nagy mennyiségben rendelkezésre.  Totora hajóikon expedíciókat indítottak és eljutottak a déli Chincha-szigetekre is, a legfontosabb guanó források térségébe.

A halászaton és földművelésen kívül kitűntek a fémek megmunkálásában, különböző drágakő, illetve kagylóberakással arany, ezüst tárgyakat készítettek, mint ahogy szerszámokat és fegyvereket is réz és más ötvözetek felhasználásával.

Mindezen jellemzők mellett a moche kultúra talán kerámiáiról a legismertebb. Amikor annak idején Limában kutattam, egyik első városi kirándulásom a Larco Múzeumba (Museo Arqueológico Rafael Larco Herrera) vezetett, melyet minden útikönyv az egyik legérdekesebb múzeumként tartott számon. Turisztikai nyilvántartások szerint Machu Picchu után ez Peru legkedveltebb turista célpontja. A múzeumot Larco Herrera 1926-ban alapította, édesapja segítségével mintegy 45 ezer leletanyagot (főként kerámiát) gyűjtött össze az észak-perui partvidékről, felépítve az ország legnagyobb mocsika kerámiákat kiállító intézményét. Ő maga is vezetett régészeti feltárásokat és elsőként tanulmányozta, illetve írta le az északi népek kultúráját, a hangsúlyt a mocsikákra fektetve. Azaz először egy limai múzeumban láthattam személyesen e lenyűgöző kerámiákat, melyek betekintést nyújtanak a mocsikák mindennapjaiba.

Később Trujilloba is volt szerencsém elutazni, ahol a város moche korból származó épületei mellett a Nap és a Hold piramist is meglátogathattam. Kétségtelen, hogy a régészek és a kultúrát kutató tudósok számára e kerámiák szolgálnak a legtöbb információval, melynek köszönhetően valóban sokat tudunk e népről, noha írásuk -legalábbis bizonyítottan- nem volt (egyes kutatók szerint a mocsikák rendelkeztek egyfajta protoírással). A sokak szerint az ősi Andok legkifejezőbb és legrealistább kerámiáit, egyben a moche kultúra legkiemelkedőbb művészeti alkotásait két céllal készítették: az egyszerűbb kerámiák funkciója a mindennapos használat volt, míg a kidolgozottabb, díszesebb tárgyak funkciója a legtöbb esetben vallási volt, templomokban, temetkezési helyeken használták őket áldozati tárgyként.  

A kutatók kronológiailag öt szakaszt írnak le a kerámiák fejlődéséről szólva, mely egyben e nép kulturális fejlődését is tükrözi. Kezdetben a kézművesek kézzel formálták műveiket, ezt követte a formák használata, mely során a tárgy két részét külön készítették el és ezt követően összeragasztották a két elemet.  Ez már akár a sorozatgyártás lehetőségét is biztosította, azonban minden egyes darabot egyénileg, realisztikus ábrázolásokkal díszítettek. A díszítésnek két fő módozatát alkalmazták, egyrészt a más kultúrákban is jobban elterjedt festett rajzokat, másrészt a mocsikákra nagyon jellemző domborműves technikát, melynek köszönhetően 3 dimenziós ábrázolásokat készítettek.  A kerámiákra festett mindennapi jelenetek a mocsikák kulturális és társadalmi sokszínűségét mutatják be. Életük olyan mozzanatait ismerhetjük meg, mint a vadászat, halászat, háborúskodás, áldozatok, gyászszertartások, gyógyítás, földművelés, a körülöttük lévő növény- és állatvilág. Az igen kifejező ábrázolásoknak további dinamikát adnak a szoborszerű edények, illetve a domborműves technikával készült tárgyak. Egyes portréedények teste egy harcos, uralkodó vagy sámán fejét, mások egy-egy harcos vagy zenész egész alakos figuráját mutatják be. Nők, gyermekek, idősek kivétel nélkül megjelennek e kerámiákon, mint ahogy szinte sorozatban készültek különböző állatokról is portréedények.

A legérdekesebbek mégis a világ számára erotikus kerámiákként megismert alkotások, melyeket sokáig múzeumokban nem mertek kiállítani sem. Ma már az általam említett limai múzeumban külön termekben láthatók e darabok, melyek a kiállítás legfőbb attrakciói. A legkülönfélébb szexpozíciók, a férfi nemi szerv megannyi perspektívából, az orális szex és az önkielégítés, illetve a szülés különböző formái is megjelennek a tárgyakon. Első látásra a perverz, malac és sok egyéb más szó jut eszébe e termeket látogatóknak, hol mosolyogva, hol szemlesütve nézi őket, majd az első rácsodálkozás után elkezd gondolkozni azon, hogy mi lehetett a célja ennyi (ezerszám találtak darabokat különböző lelőhelyeken a kutatók) erotikus kerámia elkészítésének. A kutatók egyik legelfogadottabb magyarázata szerint e kerámiák áldozati rítusokon használt tárgyak voltak, melyek célja a termékenység elősegítése volt. Ez a teória egyes kerámiák esetében igaznak is bizonyulhat, ugyanakkor nem magyarázzák azoknak a tárgyaknak az elkészítését, amelyek nem függenek össze a megtermékenyítéssel. Az utóbbi évek kutatásai arra mutattak rá, hogy ezek a kerámiák összefüggésben lehetnek a korábban említett El Niño jelenség negatív hatásaival. Azaz míg a megtermékenyítéssel és termékenységgel kapcsolatos kerámiákat a szárazságok idején a termésért és esőzésért tartott áldozatok során használták, addig a nem reproduktív célú erotikus jeleneteket ábrázoló tárgyakat (pl. önkielégítés, stb) éppen ellenkező esetben, az El Niño által előidézett hatalmas esőzések és áradások megfékezésére, az újabb száraz periódus előidézésére használták. Írásos emlékek hiányában persze erre bizonyítékkal nem tudnak szolgálni a kutatók és talán sosem tudjuk meg, hogy a mocsikák rengeteg kerámiája, köztük az erotikus kerámiák kizárólag mindennapos használatra, illetve vallási célzattal készültek-e, vagy valóban az erotikát ennyire kedvelő, a perverzitástól sem idegenkedő népről van szó.

A moche kultúra mindenesetre ma már a legtöbb kutató szerint szinte bizonyosan az időjárás változásainak köszönhetően kezdett el hanyatlani, majd a nyolcszázas években végleg el is tűnt, hogy pár évtizeddel később egy újabb kultúra emelkedjen fel ugyanebben a régióban: a 10. század elején megszületett a mocsikák utódjaként is ismert Chimú civilizáció, majd birodalom.

Ajánlott irodalom, cikkek, videók:

Las Tumbas Reales de Perú: https://www.youtube.com/watch?v=ihBtWhR_SBY

http://www.museolarco.org/

https://www.youtube.com/watch?v=CYboYQqmLQI – Sipán Ura: arc rekonstrukció 3D technológia segítségével

Maria LONGHENA – Walter ALVA: Az ősi Peru, Budapest, Officina 96, 1999

BOGLÁR Lajos – KOVÁCS Tamás: Indián művészet Mexikótól Peruig, Budapest, Corvina, 1983

Jeffrey QUILTER: Az Andok kincsei: az inkák és a prekolumbián Dél-Amerika története, Nyíregyháza, Elektra, 2010

KELEMEN Pál: Régi amerikai művészet. Ősi indián és spanyol gyarmati kor. Corvina, Budapest, 1981

Martin RIEPL: Perú: el explícito arte erótico de los moche, unos de los primeros pueblos de América, http://www.bbc.com/mundo/noticias-america-latina-39887814

Jesús GARCÍA RUIZ: El arte prehispánico del Peru, in: Artes de América Latina, El Correo de la Unesco, 1984. július

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s