azenperum névjegye

Főként latin-amerikai és spanyol történelemmel, földrajzzal, kultúrával, illetve a spanyol tanítás módszertanával kapcsolatos kurzusokat tartok a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika tanszékének oktatójaként. Főbb kutatási témáim a latin-amerikai indiánkérdés, az ázsiai és magyar bevándorlás Latin-Amerikába, illetve a latin-amerikai eredetű növények története. Magánemberként foglalkozom latin-amerikai gasztronómiai és utazási témákkal.

Pachamanca: Pachamama, a Földanya bográcsa

Az andoki kultúrát nem ismerő olvasó számára bejegyzésem címe furcsának tűnhet. A kecsua illetve aymara szóhasználat szerint Pachamama egy szóösszetétel, melyben „Pacha” a földet, a kozmoszt, a teret, az időt, az univerzumot jelenti, „mama” pedig az anyát. Pachamamát Földanyaként, a földhöz, termékenységhez, anyasághoz kapcsolódó istennőként tisztelik a mai Peruban és Bolíviában. Azonban Pachamama nem csak a földet, a földgolyót jelképezi, annál sokkal többet: a Földanya magát a természetet és annak az emberrel való találkozását jelenti, akivel különböző rítusokon keresztül is kapcsolatban áll. Az andoki emberek Pachamamával folytonos beszélgetésben állnak, tőle kérnek termést, táplálékot vagy éppenséggel bocsánatáért esedeznek, ha valamilyen vétséget követtek el ellene. Pachamama hatalmának és erejének köszönhető a sok termés, az állatok szaporulata, de ő vigyáz a vadállatokra is. Mindezek miatt az emberek mindig is nagy becsben tartották Pachamamát, akinek áldozatokat is bemutattak. A régi időkben állat áldozatokat mutattak be neki, ma más tárgyakat (kokalevelet, cigarettát, bort) ajánlanak fel az istenségnek. Ha sikerül Pachamama kedvében járni, jó terméssel és kellemes időjárással hálálja meg a törődést.

pachamama

Pachamama

Manapság augusztus havában, különösen augusztus első napján a perui és bolíviai kecsuák és aymarák különböző rítusokat mutatnak be a Földanyának és olyan tárgyakat ajánlanak fel neki, amelyekből nem szeretnének hiányt szenvedni az elkövetkező évben. A táncok és rítusok közben bocsánatot is kérnek Pachamamától a környezetszennyezésért és Földünk kizsákmányolásáért és azért könyörögnek, hogy Pachamama ne sújtsa az embereket földrengésekkel, szárazságokkal, faggyal vagy árvizekkel. Pachamama napján a régi szokás szerint a ház közelében egy cserépedényt ásnak el, melybe chichát (azaz erjesztett kukoricaitalt), kokát, bort, cigarettát és egyéb tárgyakat helyeznek el, vagy meglocsolják a földet az italokkal, hogy ezzel táplálják a Földanyát.

Az Istenek, a természet és az ember tökéletes harmóniáját a különböző rítusok biztosították. A Földanya ahogy láttuk igen nagy jelentőségű ezeknek a népeknek az életében, melyhez egy több ezer éves kulináris szokás is kötődik. Ez a Pachamanca, melynek a szó szerinti jelentése földből készült lábas, avagy az én olvasatomban a Földanya bográcsa. A földbe temetett ételnek szimbolikus jelentése volt, a termékenység forrását jelenti, hiszen a termények tökéletes körforgása jön létre azáltal, hogy visszatérnek a földbe főzésük ideje alatt, majd a közösség tagjai mintegy a Földanya belsőségeiként elfogyasztják őket.

pachamanca

A kezdetektől léteztek a Pachamanca készítésében jártas bölcsek, akiknek a közösségben megkülönböztetett rangjuk volt. A XVII. században megjelent spanyol-kecsua szótárban nem jelenik meg maga a megnevezés, illetve a kreol szakácskönyvekben sem találkozhatunk vele, hiszen indián szokásról és főzési módról van szó. Noha csak jóval később, a XIX. századtól kezdenek utalni rá szerzők (ezek legjelentősebbje Ricardo Palma, aki híres Tradiciones peruanas című művében részletesen ír róla), a hagyomány több ezer éves múltra tekint vissza. Huánuco és Junín megyékben 7-8 ezer éves leletekre bukkantak a régészek, melyek alapján bizton állíthatjuk, hogy ekkor már ismerték és használták e főzési eljárást. A spanyol hódítást követően az ehhez hasonló pogány szertartásokat és főzési módokat betiltották, így csak a gyarmati közigazgatási központoktól legtávolabbra eső helyeken maradt fenn a szokás. A XIX. századtól indul újra hódító útjára, bizonyos változtatásokkal, immár a megindult akkulturációs folyamat részeként. Maga a főzési eljárás a következőt jelenti: különböző élelmiszereket egy földbe vájt lyukban főznek meg, a főzési hőfokot pedig előzetesen felhevített kövek szolgáltatják, mellyel kibélelik, illetve lefedik az üreget. A forró kövekkel kibélelt üregbe banánlevelekkel elkülönített emeletekben kerülnek az ételek: először édesburgonya és számtalan burgonyaféle, illetve yukka, erre forró köveket helyeznek majd következnek a húsfélék: bárány, malac, kecske, csirke, tengerimalac, melyeket előzőleg növényi fűszerekkel, chilifélékkel pácolnak be. A húsokat banánlevelekkel fedik le, majd következhetnek a tamalok (banán- vagy kukoricalevélbe tekert kukoricadarával készült étel), kukorica, babfélék, sajtok, banán, stb. Újabb banánlevélréteg következik, amit jutával vagy valamilyen más szövettel fednek le és az egészet befedik földdel. Pár óra elteltével megkezdődhet a megfőtt ételt „kicsomagolása”, mely a ceremónia zenével kísért csúcspontja. A kóstolás a Pachamanca fő vezetőjét illeti meg, az ő felügyelete alatt tálalják is az ételt cserép- vagy faedényekbe, melyhez rokoto paprikából készült szószt kínálnak.

pachamanca2

A szokás Peru vidéki régióiban ma is virágzik, a kíváncsi utazó szeme gyakran akadhat meg az utak mentén „füstölgő” földhalmokon. Jómagam Cuzcóba, az Inti Raymi ünnepségre igyekezve láttam rengeteg helyen Pachamanca készítésében elmélyült családokat.  Az andoki világ talán legjelentősebb hagyománya, a különböző családi és vallási ünnepek elengedhetetlen tartozéka, mely ma már az indián-spanyol kulturális keveredés jegyeit mutatja.

A Pachamanca hagyományát 2003-ban a nemzeti kulturális örökség részévé választották.

Források:

Inge Bolin: Rituals of Respect: The Secret of Survival in the High Peruvian Andes, University of Texas Press, 2010.

Daniela di Salvia: La Pachamama en la época incaica y post-incaica: una visión andina a partir de las crónicas peruanas coloniales (siglos XVI y XVII), Revista Española de Antropología Americana, 2013, vol. 43., núm. 1., 89-110.

Nelson Tapia P.: Agroecología y agricultura campesina sostenible en los Andes bolivianos, Plural Editores, 2002.

La leyenda de Pachamama: https://sites.google.com/site/100historia/temas-de-invetigacion/mitos-y-leyendas/la-leyenda-de-la-pachamama

Eduardo Galeano: La madre tierra, la Pachamama, celebra hoy su fiesta grande,  http://www.lr21.com.uy/ecologia/1246525-1ro-agosto-pachamama-madre-tierra-galeano

Jaime Ariansen Céspedes: La historia de la Pachamanca:

http://www.historiacocina.com/historia/articulos/pachamanca.htm

Ricardo Palma: Tradiciones Peruanas, edusp, Madrid, 1996.

Juan Javier Rivera Andía: La fiesta del ganado en el valle de Chancay, 1962-2002, Fondo Editorial PUCP, 2003.

Képek forrásai: http://www.peru.com, https://edelmannext.files.wordpress.com, http://www.limaeasy.com

 

Reklámok

Háromkirályok Peruban, avagy Inkarri, Mistirri és Negrorri, az inka, a mesztic és az afrikai király…

Perui karácsonyi szokásokkal foglalkozok e bejegyzésemben, mellyel több hónapnyi, munkával teli, zsúfolt, egyben blogmentes időszak után jelentkezem, és mely egyben búcsúzás is az idei évtől.

Számos más országhoz hasonlóan, Peruban is a legfontosabb vallási és családi ünnep a karácsony, azonban ne felejtsük el, hogy a déli féltekén járunk, így az ünnep hangulata más, hiszen most ott éppen nyár van, Limában és az ország déli részén 20 fok körüli, míg északon és az amazóniai vidékeken 30 fok körüli hőmérséklettel. Aki hóra és hidegre vágyik, elutazhat például az Huascarán Nemzeti Parkba, 6000 m körüli magasságban kemény fagyok és friss hó várják.

Azonban kanyarodjunk vissza az ország többi részéhez, és nézzük meg, van-e különbség a perui és más keresztény országok ünneplési szokásai között. A régmúlt szokásai közül egyre kevesebb maradt fenn mára, a nemzetközi, és főként angolszász szokások egyre nagyobb tért hódítanak. Azonban van néhány egyedi elem, mely ma is jelen van, ezért inkább ezekre térnék ki és most nem beszélnék a hagyományos keresztény szokásokról, csak azokról, amelyek valamiben mások, mint ahogy azt mi ismerjük. A karácsonyfa állítás korábban nem volt jellemző, de ma már elterjedt az országban, különböző színű fákat állítanak, melyeket fényekkel díszítenek. Kültéri Betlehemi jászlakat is állítanak, melyekben a gyerekek december minden napján a kis Jézusnak egy-egy szalma vagy gyapjúdarabkát helyezhetnek el, vagy egy-egy betlehemi alakot, hogy Szentestére már csak maga a megszülető kisded hiányozzon. A jászolállításhoz kötődik a magyarországi Luca-napjához hasonlítható szokás, miszerint december 4-én, Szent Borbála napján kukorica, vagy más magot vetnek egy tálkába, hogy a karácsonyra kikelő „fű” a Betlehemi jászlat díszíthesse. A limai Szenteste menüjében pulyka- vagy malacsült szerepel almamártással és elmaradhatatlan a talán leginkább az olasz Panettonéhez hasonlítható kalács, a panetón, a pezsgő vagy a pisco sour. Ez utóbbi a méltán híres perui koktél, mely piscoból, azaz szőlőpálinkából, tojásfehérjéből és zöldcitromból készül. További fontos karácsonyi ital a fahéjjal, szegfűszeggel ízesített forró csokoládé. A Szenteste hangos az utcai petárdáktól, a napot pedig a jászlak körüli karácsonyi énekek eléneklését és a Háromkirályok történetének elmesélését követően, éjfélkor hatalmas tűzijátékok zárják, mellyel Jézus megszületését ünneplik. Ekkor helyezik el a jászolban a kis Jézust. Az ajándékok kibontása ezután kezdődik, melyeket ma már sok családban a Mikulás hoz a perui gyerekeknek is. Másnap folytatódik a meghitt családi ünneplés, a gyerekek pedig újra petárdázhatnak.    

betlehemi-jaszol

A szinkretizmus mindenhol jelen van: a betlehemekben a láma vagy alpakka “kötelező” elem

A vidéki régióknak megvannak a maga helyi jellegzetességei. Észak-Peruban, Piurában jellegzetesek az agyagból készített Betlehemi jászlak, illetve kerámiaképek, melyek egy-egy bibliai jelenetet ábrázolnak. A közép-perui, brazíliai határvidékhez közel eső esőerdőkben élő asháninka indián népcsoporthoz is köthető egy érdekes karácsonyi szokás. A születés megmintázása a kulturális keveredés eredménye: a perui esőerdő világa elevenedik meg, főként a kisdedet körülvevő állatok ábrázolásában.

Cuscoban igen eltérő szokásokkal találkozhatunk. Nagy jelentőségű a Santurantikuy piac, mely sok évszázados múltra tekint vissza és ma már a Nemzeti Örökség része. December 24-én, messzi tájakról érkező kézművesek töltik meg Cusco főterét, a Plaza de Armast és egész nap kínálják vallási témájú, főként kerámiából készült portékáikat. Lehet kapni egy perui nemzeti italt is, a „ponche” néven ismert, tej, tojás, fahéj, szegfűszeg és egy kaktuszféle gyümölcsének hozzáadásával készülő, meleg italt, melybe a felnőtteknek pár csepp piscót öntenek. A másik jellegzetes ital a forró csokoládé, azonban Cuscóban egy hagyomány is kapcsolódik hozzá. A Chocolatada-ként ismert esemény a szolidaritásról és egymás megsegítéséről szól. Minden évben, a karácsonyi időszakban, a Cuscóban működő különböző szerezetek a helybéli gyerekeknek meleg csokoládéval, egy darabka panetón kaláccsal és egy apró játékkal kedveskednek. A környékbeli szegényebb családok a Chocolatada előestéjén már Cuscóba érkeznek, a főtér árkádjai alatt töltik a hideg éjszakát, másnap pedig kézművestermékeiket Santurantikuy piacán igyekeznek értékesíteni, a gyerekek pedig sorba állnak ajándékukért. Mára az esemény hagyománnyá vált és iskolákba, helyi közösségekbe is visznek ajándékot a gyerekeknek. Cuscóban malacsültet készítenek, melyet kukoricasörrel (chicha) fogyasztanak, itt a helyi kalácsot kisgyermek formájúra készítik.

chocolatada-paneton

Chocolatada: forró csoki és panetón

Az andoki régió kis falvaiban a katolikus-andoki szinkretizmus még erőteljesebben jelentkezik. Yabamarcában (Junín) például az afrikaiak szabadságát jelképező táncokat adnak elő az utcákon és tereken, ezüstszálakkal hímzett ruhákban és groteszk, fekete bőrmaszkokban. De folklórfesztiválokat máshol is rendeznek, és érdekes módon az afrikaiak tánca más közép-perui falvakban is megjelenik, ők a kis Jézus eljövetelének hírvivői.  Más falvakban esőerdei és bibliai alakokat ábrázoló maszkokba öltözve vonulnak fel az utcákon, szimbolikusan követve a betlehemi csillagot, dob és más ütős hangszerek kíséretében, amazóniai karácsonyi énekeket énekelve.

háromkirályoknapja.jpg

Tánc afrikai maszkban, Háromkirályok napján, Cuzco melletti településen

És végül nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Puno (Titicaca-tó) és Cusco közötti régióban található magas-andoki faluk, San Pablo és San Pedro szokásának leírását sem. A Háromkirályok ünneplésének (mely a spanyol nyelvű országokban nagy hagyománnyal bír) itt egyedi jellege van. Itt nem Gáspár, Menyhért és Boldizsár néven jönnek el a Napkeleti Bölcsek, hanem az inka, mesztic és afrikai király, nevezetesen Inkarri, Mistirri és Negrorri érkezik meg, ráadásul egy lóversenyen is részt kell venniük. A régió következő éve attól függ, melyik király nyeri meg a versenyt. Ha a cuscói völgyeket jelképező Inkarri győz, a következő évben jó lesz a szüret és betakarítás. Ha az Altiplanót (4000 m feletti magasságokban fekvő területek) jelképező Mistirri győzedelmeskedik, a láma és alpakka tenyésztés lesz sikeres. Ha azonban Negrorri kerekedik felül, egyik vidéknek sem lesz igazán jó, azaz sem a növénytermesztésnek, sem az állattenyésztésnek nem fog kedvezni az év, azonban pénz állhat a házhoz. Meglátjuk, jövőre mely régió lesz a szerencsésebb.

sanpedro

Háromkirályok San Pedro és San Pablo falukban

Minden kedves olvasómnak kívánok békés, áldott ünnepet!

 

Ezen írásommal szerettem volna nemrégiben elhunyt tanáromra, mentoromra, a magyarországi latin-amerikai és spanyol témájú történeti kutatások nemzetközileg is igen elismert alakjára, Anderle Ádámra emlékezni. Nyugodjék békében Tanár úr…

képek forrása: cuzcoeats.com, amautaspanish.com, gochasinggrace.wordpress.com, sicuaninoticias.wordpress.com

 

Húsvét Peruban

Peruban, mint általában a hispán világ országaiban, a Húsvéthoz kötődő keresztény szokások és a nagyhét rendkívüli fontossággal bírnak. Virágvasárnap a kora reggeli misén rengeteg család részt vesz és egy a Jézus Krisztus visszatérését jelképező olajággal tér haza. A virágvasárnappal kezdődő nagyhéten számtalan vallási ceremóniának lehetünk szemtanúi a különböző városokban, köszönhetően a sok évszázados spanyol jelenlétnek. Ayacucho városa talán a leghíresebb vallási körmeneteiről, a nagyhét minden napján valamilyen körmenetet tartanak, ezek legfontosabbika az utolsó, vasárnapi körmenet, melyen Krisztus feltámadását idézik meg. E héten azonban nem csak körmeneteket tartanak, e vallási ceremóniákat sok egyéb kulturális, művészeti program, illetve gasztronómiai bemutató kíséri.

nagyhet-lima

Nagyhét Limában

Moqueguában a Pieta, azaz a keresztről levetett Jézus alakja az ünnep legfontosabb szimbóluma, mely itt nagyhét csütörtökén kezdődik. A hívek hét 18-20 m magas oltárt építenek, Jézus szobrát pedig virágokkal, pálmalevelekkel, olajágakkal díszítik. E régió ünnepi hagyományai az ország kulturális örökségéhez tartoznak 2010 óta. Libertad tartomány fővárosában, Trujillóban Irgalmas Jézus képe az ünnep főszereplője, itt is oltárt állítanak Jézusnak.

Limában Surco városrészben szervezik a legtöbb körmenetet és ceremóniát. Az emberek olajággal sétálnak a főtérig. Egy nappal Jézus keresztre feszítése előtt, a gyülekezet férfitagjai fehérbe öltöznek, fejükre csuklyát húznak és egész éjjel őrt állnak. A városrész ünnepléseinek egyik legérdekesebb része a virágszőnyegek versenye, melyen nemcsak helyiek, de az ország más részeiből érkezők is részt vehetnek.  

husvet-peru-viragszonyeg

Virágszőnyeg verseny

A színes tojások, csoki tojások itt is elterjedtek. Böjt idején a legtöbb országrészben főtt banánt, halat, sajtot, babot esznek, azonban igazán jellegzetes húsvéti étel nincsen, bár ekkor előszeretettel készítenek füstölt karajt méz, narancslé, sherry, cseresznyelé és fahéj keverékében megsütve. Jellemző sütemény sem készül ilyenkor, bár a legtöbb háznál felkerül az ünnepi asztalra a Peruban nagyon kedvelt fahéjas tejberizs (sokszor lila kukoricából készült édes szósszal), vagy ennek quinoából készült változata, az api de quinoa, melynek receptjét az alábbiakban olvashatjátok, saját verzióban, kókusztejjel készítve.

Quinoa kása kókusztejjel

1 csésze quinoa, többször, nagyon jól átmosva

1,5 csésze víz

3 csésze kókusztej

1 fahéjrúd (esetleg kevés őrölt fahéj)

vaníliás cukor

cukor ízlés szerint

A nagyon jól megmosott és átszűrt quinoát vízben feltesszük főni, és amikor kezd elfőni a leve, akkor öntjük hozzá a kókusztejet, illetve rakjuk bele a fahéjat és vaníliás cukrot. Addig főzzük, amíg a quinoa szemek ki nem nyílnak, ha esetleg szükséges, még adhatunk tejet hozzá. Ha megpuhult és kása szerű, cukorral édesítjük. A tetejét meghinthetjük fahéjas porcukorral. Nagyon egészséges és tápláló reggeli, esetleg vacsora lehet akár kisgyerekeknek is.

quinoa-kokusztejjel

A képek forrása: Pinterest, illetve a szerző

Kedves olvasóim!

Az elkövetkező pár hétben egy rövid szünetre kényszerülök felhalmozódott munkáim miatt, de ígérem, pár hét múlva új bejegyzésekkel térek vissza.

A perui konyha alapanyagai 2. – A mennyei avokádó

Miután az avokádó eredeti hazájában és a világ első számú avokádó exportőr országában, Mexikóban, illetve a második legnagyobb exportőr országában, Peruban is viszonylag hosszabb időt tölthettem el, lelkes rajongója lettem e gyümölcsnek. Mert noha számos sós étel alapja, valójában egy trópusi gyümölcsről van szó. A fogyasztására utaló első régészeti leletek 10-12 ezer évesek, Mexikó középső területeiről származnak. Azaz a mai Mexikó középső és keleti területein, illetve Guatemala magasföldjein használták először e növényt (nemcsak gyümölcsét, de leveleit is). Már a különböző azték kódexek is ismertetik a növényt, sőt, a Firenzében található kódex három fajtáját is megemlíti, mely minden valószínűség szerint megegyezik az avokádó eredeti három variánsával: létezett mexikói, guatemalai és antillai fajta. Nevét valószínűleg egy közép-mexikói helységnévről, Ahuacatlánról (jelentése „avokádók vidéke”) kapta, maga a spanyol aguacate szó az ahuácatl-ból származik. Spanyol feljegyzések először 1519-ben említik a növényt, azaz már Mexikó meghódítója, Hernán Cortés és csapatainak megérkezésének első évében. Mexikóban az avokádó termesztését bizonyító első leletek i.e. 1500-ra nyúlnak vissza, azonban visszakanyarodva bejegyzésem kezdeti gondolatához, Peruban is találtak leleteket, valamivel későbbről, i.e. 750 tájáról. Minden bizonnyal a közép-amerikai térségből érkezett a növény az andoki régióba, ahol megkezdték termesztését. Számos helyen találtak avokádó magvakat inka sírokban is. Maga az avokádó a dél-amerikai térségben palta néven ismert, a szó eredete kecsua, egy észak-perui indián népcsoport neve volt, melyre a perui krónikás, Garcilaso de la Vega is utal 1609-ben megjelent krónikájában (Comentarios reales).

A spanyolok érkezésével pedig az avokádó 1600 körül megjelent Európában és a világ más részein, azonban valódi kereskedelmi jelentőségre csak a 20. században tett szert. A babérfélék családjába tartozó örökzöld növény átlagosan 10 m-es magasságra nő meg, termése 100-500 gr körüli, zöld, zöldes-sárga vagy mély bordóba hajló, formája körte vagy kerekded. Magját magunk is kicsíráztathatjuk, és szobanövényt nevelhetünk belőle, nyáron kertünket díszítheti. Mexikóban mintegy 20 variánsát ismerik, de Peruban is számtalan fajtája megterem, a kedvencem az itthon teljesen ismeretlen „ujj avokádó”, vagy koktél avokádó volt, ezzel a fajtával Mexikóban sem találkoztam. Peruban palta dedo a megnevezése. Csemege uborkához hasonló méretű, és formájú, magja szinte alig van, egészen vékony, zöld héjú gyümölcs. A peruiak legegyszerűbben csak lehúzzák a héját, meghintik egy kis sóval, facsarnak rá egy pár cseppnyi lime levet és már készen is van az apró, finom falat. E fajtán túl ma a világon a legelterjedtebb variánsok a következők: Fuerte (mexikói, igen ízletes, krémes húsú, világos zöld, a hidegnek a leginkább ellenálló avokádó), Hass (kaliforniai fajta, vastag, rücskös héjú, krémes állagú, jelenleg a legelterjedtebb fajta, Mexikóban, Spanyolországban és Peruban is termesztik), Bacon (kaliforniai, sima héjú, ovális fajta, Spanyolországban termesztik), Pinkerton (sötétzöld, rücskös héjú fajta, Izraelben termelik). Ha őszinte lehetek, lényegi az élvezeti különbség a spanyol és latin-amerikai, illetve az izraeli fajták között.

Magyar nyelvű oldalakon is számos hasznos információ olvasható az avokádóról, dióhéjban összefoglalom táplálkozástani jellemzőit: nagy zsiradéktartalmának köszönhetően igen magas energiatartalmú, kiemelkedően gazdag nagyon értékes telítetlen zsírsavakban. Káliumtartalma a banánénál is jóval magasabb, e mellett gazdag magnézium, vas, kalcium és rostforrás. E-, C-, A-, B-vitaminokat és folsavat is nagy mennyiségben tartalmaz. Köztudottan nagyszerűen alkalmazható bőrápolásban, ekcémás bőr kezelésére is. A latin-amerikai országokban kisbabák korai hozzátáplálásánál ajánlják fogyasztását magas tápértéke és vitamintartalma, ugyanakkor könnyű emészthetősége és semleges íze miatt.

Felhasználása sokrétű. Az avokádófáról éretlen állapotban szüretelik le, azaz utóérésre van szüksége. Én ennek ellenére mindig azt mondom, ha tudunk, már ne a legkeményebb példányokat vegyük meg, ezek sokszor nehezen érnek be otthon. Papírzacskóba téve (akár mellé banánt, almát helyezve) meggyorsíthatjuk az érési folyamatot. Akkor az igazi, ha az ujjunkkal megnyomva már puhábbnak érezzük. Ha túlérett, a gyümölcshús barnás, szürkés és az íze sem kellemes. A krémes, sárgás-zöldes gyümölcshúst viszont nagyszerűen használhatjuk főként hideg ételekbe. Főzés során megkeseredhet, bár éppen Peruban például hagyományosan készítenek belőle krémlevest is, ebben egy hagymás alapon híg besamelt készítenek, és a már kész, nagyon híg mártásba keverik bele a pépesre tört avokádót, melyet ez után már csak pár percig főznek.

Kedvenc ételeim azonban az avokádó hidegkonyhai felhasználásához köthetőek. Itthon főként a mexikói recepteket ismerik, leginkább a híres Guacamole szósz elterjedt. Peruban azonban ez kevésbé ismert, inkább csak só és zöldcitrom ízesítésével készítenek mártogatós szószt belőle, ami jobban kiemeli az avokádó ízét és textúráját. Saját Peruban igen gyakran készített salátámba egy kisebb adag apróbb szemű tésztát főztem ki, ezt még melegen meglocsoltam egy kevés olívaolajjal (nagyon kevésre van csak szükség, de el is hagyható), belekevertem apróra vágott avokádót, mely a meleg hatására még krémesebbé vált és szinte majonézszerűen vonta be a tésztaszemeket. Ehhez kevertem még kis kockára vágott paradicsomot, vagy más zöldséget ízlés szerint (például kukoricát), majd az egészet megbolondítottam finomra pirított bacon szalonna darabkákkal, amitől kellemesen sós ízt kapott a saláta. Nagyszerű fogás, baconos-avokádós tésztasalátának neveztem el.

De természetesen van nagyon sok ismert, nemzeti avokádós fogás is. Korábbi bejegyzésemben már említettem a koktélburgonyás mártogatóst, most az alábbiakban még két nagyon finom receptet mutatok be. Az egyik a nemzetközi hírnévnek örvendő causa rellena, mely nevével ellentétben nem töltött, hanem inkább rétegelt avokádó. Nagyon sok helyen konzerv tonhallal készítik, én ettem így is, de számomra még könnyedebb a vegetáriánus, azaz tonhal nélküli változat. A másik előétel (vagy könnyű vacsora) pedig a palta rellena, mely azonban már valóban egy töltött változat. Próbáljátok ki e tej- és gluténmentes recepteket kedves olvasók, nem fogtok csalódni.

causa-rellena3

Causa rellena (Rétegelt avokádós-burgonyasaláta, egyszerű, tonhal nélküli verzió)

1 kg sárga burgonya héjában megfőzve és krémesre áttörve

kevés olívaolaj

1 zöldcitrom /lime leve

majonéz

2 avokádó

3-4 főtt tojás

fekete magozott olajbogyó ízlés szerint (csak díszítéshez, de kerülhet a rétegek közé is)

A burgonyát áttörjük és ízlés szerint sóval, illetve kevés (pár evőkanálnyi) olívaolajjal kikeverjük (ne legyen lágy, az a jó, ha tartása van). Egy üvegedény (vagy fóliával kibélelt szebb forma) aljára egy réteg burgonyapürét kenünk. Ezt vékonyan megkenjük egy kis majonézzel. Erre vagy egészen vékony szeletekre vágott avokádó, vagy villával tört, kis sóval és limelével ízesített avokádó kerül (én javaslom ezt a változatot, így könnyebben szeletelhető a végeredmény). Aki szeretné tonhallal készíteni, az kevés majonézzel keverjen ki villával áttört tonhalat (hozzáadhatunk pár szem szeletekre vágott olajbogyót) és ezt rétegezze le elsőként a burgonya alapra. Ezt követi egy következő majonézzel bevont burgonyaréteg, majd jön a főtt tojás. Ezt lehet szeletekre vágni vagy reszelni és kevés sóval, esetleg borssal ízesíteni. A végén befedjük a rétegelt ételt a burgonyapüré maradékával. Ha tálba készítettük, akkor a tetejére díszítésként tehetünk olajbogyót és/vagy avokádószeleteket. Ha formában készült, akkor rövid hűtőszekrényben történő pihentetés után egy tálra borítjuk és utána díszítjük. Én legutóbb így tettem. Éttermekben elegáns, szépen díszített változatát kínálják, azonban hagyományosan ez egy rusztikusan tálalt finom előétel, sültek mellé friss köret, vagy könnyű vacsora. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

Palta rellena (töltött avokádó)  

2 avokádó

kevés só, ízlés szerint zöldcitrom lé

majonéz

2 főtt tojás

kb 500 gr párolt zöldség (borsó, sárgarépa, burgonya)

A zöldségeket a főtt tojással apróra vágjuk, pici sóval ízesítjük és egy kevés majonézzel összekeverjük. A két avokádót meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, a magját óvatosan késsel kiemeljük. Az avokádó húsát kis sóval ízesítjük és esetleg kevés lime lével megcsepegtetjük (így kevésbé hamar barnul meg). Az avokádókat megtöltjük a majonézes keverékkel és már tálalhatjuk is. Másik verziója szerint apró csíkokra tépkedett, főtt csirkehúst is adhatunk a töltelékhez, így tartalmasabb fogást kapunk.

toltott-avokado

Felhasznált források:

¿Qué cocinaré hoy?, Nicolini, Lima, 2005.

Salvador Sánchez Colín, Pedro Mijares Oviedo, Luis López-López, Alejandro F. Barrientos-Priego: Historia del aguacate en México,

http://www.avocadosource.com/journals/cictamex/cictamex_1998-2001/cictamex_1998-2001_pg_171-187.pdf

Aguacate, Región de Murcia digital,

http://www.regmurcia.com/servlet/s.Sl?sit=c,543,m,2715&r=ReP-23699-DETALLE_REPORTAJESPADRE

www.deperu.com

Marcela Licata: El aguacate o palta, fruta de excelente aporte nutricional

http://www.zonadiet.com/comida/aguacate.htm

Ajánlott magyar nyelvű forrás:

http://www.biocity.hu/blog/avokado-egy-szuperegeszseges-furagyumolcs/

A perui konyha alapanyagai 1. – A burgonya párosítása lámahússal

Az andoki régióból származó burgonyának Peruban található a legtöbb variánsa, a perui őshonos burgonyafélék száma meghaladja a 4300-at (más források „csak” 3000 perui fajról beszélnek). Természetesen ezek nagy része vadon termő gumó és emberi fogyasztásra nem alkalmas. Ma a világ negyedik legfontosabb élelmiszernövényének ismeretét 8000 éves régészeti leletek támasztják alá, termesztését Peruban kezdték meg. Megkérdezhetitek kedves olvasók, hogy miért is szeretnék én a krumpliról írni e blog oldalain. Peruról írni az inkák által „papa”-nak hívott burgonya nélkül lehetetlen. A perui emberek számára a krumpli a legfontosabb táplálék (magas szénhidrát és fehérjetartalma mellett C-vitamin, B1 és B2 vitamin, vas, nátrium és kálium tartalma figyelemreméltó), melyet Pacha mama, a földanya ajándékozott az embereknek, ráadásul nagyon érdekes burgonyaféléket láthat és kóstolhat az ide érkező turista. A ma oly divatos perui streetfood példái között pedig nem egy burgonya alapú finomságot találhatunk. Európába a spanyolok hozták az 1550-as években, a 18. század második felére terjedt el használata.

Létezik apró, kerek, ovális, kis méretű, göcsörtös, nagy, lapos, a szivárvány számtalan színében pompázó, sárga, lila, feketés, barna, fehér, piros és még ki tudja hányféle variáns. Perui piacokon járva az ember meg sem tudja számolni, hányféle burgonyát lát. Az érdekességekre szeretném felhívni a figyelmet. A peruiak a szerint különböztetik meg a burgonyaféléket, hogy milyen színű a húsuk, e szerint létezik sárga, fehér, de kék és lila húsú burgonya is, ez utóbbiak nagyobb tápértékűek, magas antioxidáns tartalmuk miatt. Az egyik legértékesebb burgonyaféle a kívül és belül is sötétlila fajta, a „papa negra” (fekete krumpli), melynek fontos szerepet tulajdonítanak a rákos elváltozások megelőzésében, illetve a sejtek öregedése elleni harcban.

Másik perui jellegzetesség a chuño, avagy a fagyasztva szárított krumpli. Hagyományosan az andoki emberek tartósítási eljárása volt ez, melyet a mai napig alkalmaznak. 3-4000 méteres magasságokban nagy a hőingadozás a nappalok és éjszakák között. A felszedett burgonyagumókat kiterítik a földre, mely a fagyos éjszakákon átfagy, míg napközben az erős napsütésnek, magasabb hőmérsékletnek és erős szélnek köszönhetően pedig kiszárad, dehidratálódik. Szárított burgonyát a partvidéken is készítenek, sokáig eláll, a boltok polcain a városokban is megtalálható. E szárítás egy egyszerűbb eljárás, a rövid ideig főtt krumplit meghámozzák, majd megszárítják. Felhasználás előtt egy éjszakára vagy napra langyos vízbe áztatják. Otthoni körülmények között is belefoghatunk a szárított burgonya készítésébe. A meghámozott krumplikat 3-4 mm-es szeletekre vágjuk és lobogó vízben 8 percig blansírozzuk, majd jeges vízben lehűtjük. A vízből kiszedve papírtörlőn megszárítjuk, majd aszalógépbe tesszük és keményre szárítjuk. A legjellegzetesebb szárított krumpliból készült étel az egyik személyes perui kedvencem, a Carapulcra, mely a mi paprikás krumplinkhoz hasonlítható, azonban hús és földimogyoró is található benne, a szárított krumplitól pedig jellegzetes ízt és textúrát kap. Hagyományosan láma vagy alpakkahúst is tesznek bele, mely Peruban, főleg az andoki vidékeken jellegzetes étek. Amikor ott jártam, az alpakka steaket volt alkalmam kipróbálni, az az igazság, hogy egészen finom volt. Ebből az ételből persze ki is hagyhatjuk, Limában láma nélkül készítettük.  

peru 354

Az andoki hegyvidéken a földre szárítani kitett burgonya

Másik kedvencem a „papa cóctel”-nek nevezett „koktélburgonya” volt, ami tulajdonképpen igen apró szemű fehér burgonya (az itthoni vetőmagburgonyához hasonlítanám) és előszeretettel főzik meg héjában, majd különféle szószokkal kínálják, melyekbe egyszerűen kis pálcikákra szúrva belemártják. Egy perui barátnőmnél próbáltam ki az avokádószószos változatot, amit a mexikóiakkal ellentétben Peruban egyszerűen csak sóval és limelével kevernek ki és mégis isteni finom. A kis aprószemű krumplik pedig mennyei mannaként szívták magukba az avokádókrémet, nagyszerű párosítást alkotva vendéglátáshoz vagy csak egy egyszerű vacsorához. Szintén különböző szószokkal készül a külföldön is ismert Papa a la huancaina (a szósz sajtot és ají amarillo-t tartalmaz, melynek köszönhetően erős sárga színe lesz), illetve az Ocopa (mely sajton, ají amarillon s más chiliféléken kívül egy citromos illatú tagetes nevezetű fűszerrel és földimogyoróval készül).

A jól fövő burgonyafajtákból más jellegzetes ételeket is készítenek, egy későbbi bejegyzésemben fogom például részletezni a híres Causa rellena-t, mely avokádóval, főtt tojással és krumplipürével készül. Szintén nagy kedvencem volt a kifejezetten utcai árusoknál kapható „papa rellena”, azaz töltött burgonya, mely tulajdonképpen kevés hússal/zöldséggel megtöltött, krumplipüréből készült, hirtelen olajban kisütött ovális gombócformájú étel, mellé friss salátát kínálnak. Az egyik legolcsóbb utcai étek, mely cseppet sem von le értékéből, kifejezetten finom és látványos fogás. A mai napon ez utóbbi streetfood és a különlegesnek számító carapulcra receptjét szeretném megosztani veletek.

carapulcra2

Carapulcra (ahogy Limában csináltam)

500 gr szárított burgonya, egy éjszakára langyos vízben áztatva

kevés olaj, vagy más zsiradék

500 gr vékony csíkokra vágott csirke vagy sertéshús (én csirkemellel készítettem, de ahogy írtam, hagyományosan láma vagy alpakka húst is adnak hozzá)

1 apróra vágott hagyma

2 gerezd apróra vágott fokhagyma

só, bors, köménymag

pár kk. őrölt ají panca (sötét bordó chilifajta, csak enyhén csípős)

kb 2 csésze csirke alaplé

ízlés szerint kevés szegfűszeg

negyed-fél csésze földimogyoró

Egy kevés olajon megpirítjuk a hagymákat, majd tovább pároljuk fűszerekkel, melyhez hozzáadjuk a csíkokra vágott húst a csirkealaplével. Ehhez adjuk hozzá a beáztatott és lecsepegtetett szárított krumplit, majd nagyon lassú tűzön, néha megkeverve puhára főzzük. Az utolsó percekben hozzászórjuk a földimogyorót is. Peruban főtt jukkát is tálalnak mellé.

Papa rellena, azaz töltött burgonya perui módra

500-500 gr sárga és fehér burgonya keveréke héjában megfőzve és áttörve

só, bors, tetszés szerint egy kevés liszt

1 csésze apróra vágott hagyma

1 gerezd apróra vágott fokhagyma

1 csésze apróra vágott paradicsom

köménymag és oregánó ízlés szerint

2-3 főtt tojás apróra vágva

250 gr darált hús

1 tojás

olaj a sütéshez

papa-rellena

A burgonyát áttörjük és sóval, borssal ízesítjük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd nagyon kevés kevés lisztet keverünk bele (ha nagyon száraznak tűnik a massza, egy tojást is tehetünk hozzá, de ha jól formázhatónak érezzük, lisztes volt a burgonya, akkor sem tojás, sem liszt nem szükséges). Kevés olajon megpirítjuk a hagymákat, majd hozzáadjuk a paradicsomot, fűszereket és a darált húst (meghinthetjük paprikával, vagy perui ají pancával). Amikor megfőtt a hús, hozzáadjuk az apró kockára vágott tojást (és akár tehetünk bele mást is, például kevés olajbogyót, vagy más zöldséget). Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk. Egy nagyobb adag krumplit kiveszünk a tiszta tenyerünkbe, a másikkal ellapítjuk, majd a massza közepébe helyezünk a töltelékből. A massza másik felét ráhajtjuk és egy ovális formát képezünk. Folytatjuk a műveletet, amíg van krumplink, illetve töltelékünk. Egy serpenyőben olajat melegítünk, miközben kikészítünk egy kis tálkába kevés lisztet, egy másikba pedig felverünk egy tojást. Az ovális töltött burgonyákat óvatosan megforgatjuk a lisztben, majd nagyon kevés tojással bekenjük és az olajba helyezzük. Minden oldalát enyhén pirultra sütjük, majd lecsepegtetjük és papírtörlőre kiszedjük. Friss salátával, valamilyen mártással vagy csak magában kínáljuk.

Az elkészítési módról itt nézhettek meg egy, az Andoki Tanulmányok Intézet által felvett videót. (képek forrása: saját fotók, illetve Pinterest és Pixabay)

Múmiák és koponyadeformálás – a Paracas kultúra rejtelmei

A textilmunkáiról, múmiáiról és a koponyadeformálás és trepanáció hagyományáról ismert Paracas kultúrát a Nazca civilizáció elődjeként szokták emlegetni. Limától délre, az Ica és Pisco folyó közötti régióban alakult ki a kultúra, virágkorát az i.e. 700 – i.sz. 200 között élte. Az időszakot két alperiódusra szokták osztani, melyeket eltérő temetkezési formák jellemeznek. Az 1920-as években, a híres perui régész, Julio C. Tello fedezett fel egy Paracas kultúrához tartozó temetőt, majd kezdte meg az ásatásokat a térségben. Peruban viszonylag szerény anyagi eszközök állnak rendelkezésre a régészeti kutatásokra, melyek a mai napig folynak a régióban, sokszor sajnos azonban még arra is kevés a forrás, hogy megfelelően tudják óvni a feltárt helyeket. 

Paracas térsége (e partvidék földrajzi viszonyairól korábbi bejegyzésemben olvashattok) Peru talán legszárazabb, legkietlenebb, sivatagos vidéke. Eső nem esik, a folyók általában időszakos vízfolyások, mégis, e kultúra népei rendkívül ügyes módon alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez; öntözési technikáiknak köszönhetően, a földalatti és felszíni vizek kihasználásával a kietlen sivatagos tájat zöld völgyekké formálták. Ők már használták a partvidéken hatalmas mennyiségekben megtalálható guanót (madárürülék) a földek tápértékének javítására. Egyik legfontosabb kultúrnövényük a gyapot volt, mely elengedhetetlen kelléke volt az andoki térség legmagasabb színvonalú textíliáinak elkészítéséhez. A tenger közelségét is kihasználták, táplálkozásuk egyik alapja a tengeri halak voltak. Hajózási technikáik fejlődésével elérhetővé váltak más partmenti települések, amelyekkel kereskedelmi kapcsolatban álltak. Hasonlóan kereskedelmi céllal utaztak az andoki régióba is, ahol saját terményeikért (gyapot, só, tenger gyümölcsei) cserébe a számukra igen fontos gyapjút és növényi színezőanyagokat szerezték be.

textil-paracas

Textilmunka – Paracas

Művészet és mumifikálás

Egyszínű, egyszerű edényeiket fokozatosan felváltotta a polikróm, sokszínű kerámia, mely majd a későbbiekben a Nazcákra lesz jellemző. Jellegzetesek az állatformájú kerámiák, a kengyeles kiöntőcső, mely egy észak-perui kultúra, a sokáig legrégebbi andoki kultúrának hitt, Chavín hatását tükrözi. Művészetük másik igen fontos elemei a gondosan kidolgozott textilmunkák. A gyapotból, alpakka, láma, vicuña gyapjából, az amazóniai térségből hozott színes tollakkal és rendkívül változatos növényi festékanyagokkal készült, állat- geometrikus és antropomorf mintájú szőttesek a kutatók szerint valóban az egész térség Kolumbusz előtti időszakának legkiemelkedőbb alkotásai. Textiljeiket azonban nemcsak takarók, ruházkodás, mindennapi díszek céljára készítették. Szerepük talán még fontosabb volt a mumifikálás területén.

E bejegyzés elején említettem már, hogy a Paracas kultúra időszakát a kutatók két periódusra osztották az eltérő temetkezési szokásoknak megfelelően. A Cavernas periódusban palack alakú aknasírokat találtak, e tömegsírokban 30-40 embert temettek el magzati pózban. A későbbi, Necrópolis időszakban négyszögletes, földalatti, nagyobb helyiségekbe temetkeztek. Ezekben a sírokban egyértelműen látszódik az elhunytak társadalomban elfoglalt helye szerinti temetkezés. A Paracas társadalom három legfontosabb csoportját a papi vezető réteg, a harcos nemesek és a köznép alkotta. A köznép elfogadta az istenek nevében uralkodó teokratikus vezetést. A hierarchikus társadalom vezető rétegeinek sírjai díszesebbek, az elhunyt mellé számos tárgyat is helyeztek, illetve a mumifikálás is bonyolultabb. De mit is jelentett a Paracas kultúrában a mumifikálás? A rendkívül száraz klímának is köszönhetően a halottakat szárítással, füstöléssel tudták tartósítani. Minden esetben magzati pózban, pamutba csavarva kosarakba helyezték őket. Ez után következtek a textilrétegek. A vezetők testét sokszoros múmiakötegekbe tekerték, melyekre még ez után sok esetben ruhadarabokat, maszkot, tollakat, egyéb tárgyakat tettek. Egészen nagyméretű textiltakarókat is találtak, egyes helyeken a sietség jeleként még befejezetlen textilek is előkerültek. A szájban valószínűleg a nyelvre helyeztek egy fémlapocskát, aminek minden bizonnyal mágikus jelentése volt.

peru-mumia

Textilkötegekbe tekert múmiák a sivatagos partvidéken

Koponyadeformáció és lékelés

A sírokban talált múmiák kibontása során a kutatók igen nagy százalékban deformált vagy trepanált koponyákat találtak. A koponyadeformáció kapcsán sok ideig a kutatók egyetértettek abban, hogy valószínűleg a legtöbb esetben vallási szerepük volt. Más andoki civilizációnál is találtak koponyalékelésre utaló jeleket, azonban feltűnő, hogy itt igen magas a deformált koponyák száma. A koponyalékelést a Paracas kultúra alkalmazta legelőször a térségben, a technikát igen magas szintre fejlesztve ki. A feltárt sírokból egyértelműen látszik, hogy a beavatkozást nagy százalékban túlélték. Minden valószínűség szerint alkalmaztak valamilyen fájdalomcsillapító, illetve érzéstelenítő szert (kokalevelet, illetve csicsát – erjesztett kukoricaital –), illetve aranylapocskákat és kötözőszert használtak a sebkezeléshez. A kutatók valószínűsítik, hogy koponyasérüléseknél, szöveti fertőzéseknél, rosszindulatú elváltozásoknál alkalmazták a módszert, illetve a gonosz elűzésére, lelki bajok esetén. A vizsgált koponyákon kimutatható, hogy különböző mélységű lyukakat lékeltek, melyből arra következtetnek, hogy a paracasiak pontosan tudták, hogy mihez, milyen mélyre kell megnyitni a koponyát.   

koponya-paracas

Deformált koponyák – Paracas kultúra

Forrás: http://www.ciencias.pe/

A koponyadeformálás kapcsán az utóbbi években újabb vizsgálati eredmények láttak napvilágot. Ami a technikát illeti, minden bizonnyal a homlok és tarkó rész irányából nyomták össze a koponyát hosszú időn keresztül. Egy friss amerikai kutatásból az derül ki, hogy azoknak a paracasi koponyáknak a száma a kisebb, amelyeken nem láthatóak bármilyen koponyadeformálás nyomai. Az elsődleges cél az lehetett, hogy kitűnjenek a többi népcsoport közül, azonban Brien Foerster DNS vizsgálatokon alapuló kutatásai más újdonsággal is szolgálnak. Alapvetően a koponyadeformálás nem befolyásolja a koponya térfogatát és súlyát sem, azonban a vizsgált koponyák mindkét értelemben nagyobbak az emberi koponyáknál. Sokan ezt a paracasiak táplálkozásával hozták összefüggésbe (rengeteg tengeri hal és egészséges növényi táplálkozás). Azonban a DNS vizsgálatok DNS eltéréseket is kimutattak, így a kutatók egyelőre értetlenül állnak a paracasi deformált koponyák rejtélye előtt. Más genetikai jellemzők is szokatlanok: a térség indián népeihez képest a paracasiak magasabb (180 cm-t is elérő) emberek voltak, hajuk színe pedig vörösesbarna, mely nem jellemző az amerikai kontinens népeire. Még számos további DNS vizsgálat szükséges ahhoz, hogy bármilyen komoly következtetésre lehessen jutni, mely hosszú évek kutatómunkáját jelenti a jövőben.

Felhasznált források:

COE – D. SNOW – E. BENSON: Az ősi Amerika atlasza, Budapest, Helikon, 1997.

Maria LONGHENA – Walter ALVA: Az ősi Peru, Budapest, Officina 96, 1999.

Jeffrey QUILTER: Az Andok kincsei: az inkák és a prekolumbián Dél-Amerika története, Nyíregyháza, Elektra, 2010.

Inkák és az andoki kultúrák, Budapest, Kossuth, 2010.

Entrevista a Brien Foerster: Cráneos alargados de Paracas presentan caracaterísticas de ADN jamás vistas: 

http://exploracionovni.com/2014/02/craneos-alargados-de-la-cultura-paracas-peru-presentan-caracteristica-en-su-adn-jamas-vistas-antes/

Paracas kormányzati portálja: http://www.paracas.com/

Historia del Perú:

http://historiaperuana.com/periodo-autoctono/cultura-paracas/

Amaránt, a jövő tápláléka

Az amaránt az egyik legősibb kultúrnövény, ismerték a Kolumbusz előtti Amerika középső és déli területein is. A kukoricával és babfélékkel egyetemben az amaránt a legfontosabb táplálékforrások közé tartozott, mindemellett vallási ünnepek, rítusok elengedhetetlen eleme is volt. Az álgabona használatára utaló legrégebbi régészeti leletek (Mexikó Puebla államában) időszámításunk előtt 4000 körülre tehetőek. Minden valószínűség szerint a maják voltak az első nép, akik számára rendkívüli fontossággal bírt e növény, melynek magjait és zöld részeit is fogyasztották. De később az azték és inka kultúrában is kiemelkedő szerepe volt, az amaránt e népek alap táplálékai közé tartozott, hatalmas területeken termesztették a mai Mexikó, Guatemala, Peru, Ecuador, Bolívia régióiban.

amarant-oslakosok

Amaránt termesztése az ősi Amerikában

Forrás: http://www.lienzoculinario.com/

Az azték uralkodó, Moctezuma számára terményadó formájában nagy mennyiségekben szállították az amaránt magvakat Tenochtitlánba, az azték fővárosba. Az azték időkből származnak ismereteink az amaránt kultikus használatáról is. Vallási ünnepeken az asszonyok megőrölték a magokat, befestették vörösre, vagy áldozatok vérével, illetve mézzel keverték össze. A masszából szobrokat (általában istenek alakjait) formáztak, melyeket a szertartásokon később elfogyasztottak. E pogány ceremóniák természetesen elfogadhatatlanok voltak a megérkező katolikus spanyol konkvisztádorok számára. Hernán Cortés betiltotta az amaránt termesztésének és használatának minden formáját. A növény használata egyik napról a másikra szűnt meg, míg a többi amerikai növény (kukorica, bab, burgonya, paprika, paradicsom, kakaó, vanília, tökfélék, napraforgó, stb.) megkezdte hódító útját az Óvilágban. Az amaránt termesztése csak kis falusi közösségekben maradt fenn, de a külvilág számára teljesen feledésbe merült. Csak az 1970-es években fedezték fel újra a már korábban ismertetett quinoával együtt. Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája készített 1975-ben egy felmérést, melynek célja a kevésbé ismert és kihasznált, de egyben nagy lehetőségeket rejtő növények felkutatása volt. A kutatás eredményeit figyelembe véve az akadémia úgy fogalmazott, hogy az amaránt az emberi fogyasztásra szánt legkiválóbb növényi eredetű táplálék.

amarant

Amaránt

Forrás: http://www.consumer.es/

Az amaránt a disznóparéjfélék családjába tartozó növény. A disznóparéjt itthon is ismerjük, de a fogyasztásra termesztett fajtának csak a dísznövényváltozatát. Mexikóban elterjedtebb neve az „alegría” (azaz vidámság), míg Peruban és Bolíviában kiwichaként ismerik. Az eredetileg 1400-2400 m közötti magasságon élő növény kb. háromezer méteres tengerszint feletti magasságig tulajdonképpen bárhol megterem, ennek is köszönhető, hogy mára igen elterjedt a termesztése. A növénynek csak az andoki régióban csaknem ezer alfaja létezik, azonban ezek közül három fajta az, amely a tápláló magokat adja. Az amaránt fél méteres magasságtól akár 3 méteresre is megnőhet, növekedéséhez kis páratartalom és csapadék is elegendő, e tulajdonsága pedig nagyon előnyös a szárazabb területeken való termesztéshez. További pozitív tulajdonsága, hogy a magok megéréséig mindösszesen 180 napos termésidőre van szükség. Vörösben, lilában, narancsban és aranyban tündöklő, hosszú, lecsüngő virágai szép látványt nyújtanak.

Ahogy említettem, az amaránt rendkívül tápláló kultúrnövény. Magas fehérjetartalma (17% körüli) megelőzi a búzáét, rizsét vagy kukoricáét. Az amarántban a tejhez hasonlóan magas százalékban megtalálható a lizin, a növekedéshez (gyermekeknél), csontok fejlődéséhez, kalcium beépüléséhez, szövetek regenerálódásához szükséges esszenciális aminosav. E mellett 1-1,5 mm átmérőjű, apró magjai magas rosttartalmúak, és igen nagy arányban tartalmaznak kalciumot (130-164 mg/100 gr), káliumot, foszfort, magnéziumot, aszkorbinsavat, riboflavint, niacint és C vitamint, hiányos táplálkozásúak (tejallergiában, gluténérzékenységben szenvedők, kisgyermekek, sportolók) számára nagyszerű kiegészítője lehet a mindennapi étrendnek. Keményítőt is tartalmaz, lisztje használható kenyérsütésre is. Az amaránt koleszterincsökkentő hatású, rosttartalmánál fogva előnyös székrekedésben szenvedőknek, a magjaiból kinyert olaj pedig a cukorbetegek diétájának nagyszerű segítője.

amarantliszt-pattogtatott-amarant-2

Amarántliszt és pattogtatott amaránt

Az amaránt itthon is egyre inkább elterjedt, ma már nem csak bioboltokban, de nagyobb drogériákban és szupermarketekben is kapható, főként pattogtatott változata, de ismert magja és lisztje is. Rendkívül sokrétűen felhasználható, köretek, pékáruk, sütemények, zöldséges ételek, édességek alapanyaga lehet, de pattogtatott magjait használhatjuk húsok panírozásához is. Habár e blog perui élményeim és ismereteim bemutatására készül, egyik legszebb amarántos emlékem mégis Mexikóhoz kötődik. Mexikóban szinte mindenhol, metrómegállókban, aluljárókban, piacon, utcai árusoknál, na és persze boltokban is kapható az úgynevezett „dulce de alegría” („édes vidámság”), egy mézes sziruppal, pattogtatott amaránttal, sokszor mogyoró és mazsola hozzáadásával készült finomság, mely leginkább az itthoni müzliszeletekhez hasonlítható. Isteni, mindamellett, hogy egészséges is (még a méz/cukor tartalom ellenére is). Itthon hasonlókat már láttam drogériában és bioboltokban, de őszintén szólva messze elmaradnak a Mexikóban kipróbált szelettől.

Mai receptem egy könnyedén elkészíthető muffin, melyet ajánlok minden gyümölcsöt nem szerető kisgyermek anyukájának, vagy csak a téli hónapokban egy kis egészséges finomságra váró érdeklődőnek. A nyers gyümölcsöt másfél éves kora óta nem evő nagyobbik fiam hétvégén nem bírta abbahagyni az evését…

Amarántos-gyümölcsös muffin (tejmentes recept)

Hozzávalók:

2 és fél csésze liszt (Vegyesen: fehér vagy tönkölyliszt, amarántliszt és pattogtatott amaránt keveréke. Lehet még táplálóbbá tenni zab vagy quinoapehellyel, ezekből is szinte mindig rakok bele. Én őszintén szólva nem szoktam mérni az arányokat, de a hagyományos liszt és a helyettesítők aránya maximum fele-fele legyen.)

3 csésze pürésített vagy reszelt gyümölcs (ez alkalommal mélyhűtőbe eltett barack és reszelt alma került bele, de nagyszerű sütőtökkel is)

1 tk sütőpor

pici só, kevés fahéj

1 és fél csésze cukor (általában nádcukrot használok, aki kevésbé szereti a karamellás ízét, az használjon fehér cukrot, vagy cukor helyettesítőt)

2 tojás

fél csésze olaj (ha lehet olívaolaj, vagy Omega olaj)

Összekeverjük külön a száraz és nedves összetevőket. A tojást finoman habosra keverjük a cukorral és a többi hozzávalóval (olaj, gyümölcspüré), majd a száraz keverékkel vegyítjük. Enyhén kiolajozott muffinformákba töltjük kb. a formák háromnegyedéig a keveréket, majd 170-180 fokon tűpróbáig sütjük. Most minimuffin tepsiben sütöttem, kb 48 darab lett belőle. Ha valaki még inkább le szeretné venni a lábáról a gyerekeket, szórhat bele kevés csokicseppet, mazsolát stb. Én csokicseppet tettem bele, na nem sokat, de mézesmadzagnak éppen megfelelt.

amarantos-gyumolcsos-muffin-2

Felhasznált források:

Historia del amaranto, 

http://www.amaranto.cl/noticia/historia-del-amaranto.html

El valor nutritivo del amaranto, 

http://www.amaranto.cl/informacion-nutricional.html

El amaranto, 

http://www.botanical-online.com/amaranto.htm

Asociación Mexicana del Amaranto, 

http://www.amaranto.com.mx/vertical/faq/faq.htm

Amaranto o kiwicha: alimento del futuro, http://www.inkanatural.com/es/arti.asp?ref=amaranto

Caral, Amerika legősibb civilizációja

Amikor több hónapos limai kutatóutam „unalmasabb” hétköznapjait éltem, megpróbáltam a városban kulturális és egyéb programok után nézni. Meglepően sok helyen lehetett látni a 2009-ben a Világörökség részének választott, Amerika legősibb civilizációjának tartott Caral régészeti lelőhelyének propagálását, előadások, szervezett utak formájában. Majdnem be is fizettem egy buszos útra, aztán mindig akadt valami más, érdekesebbnek tűnő dolog. Ma már sajnálom, hogy éppen ezt a helyet hagytam ki az utazásaimból, pedig igyekeztem eljutni nagyon sokfelé. A későbbiekben következő történelmi / régészeti témájú bejegyzéseimben számos olyan hely fog szerepelni, amelyeket alkalmam volt meglátogatni és amelyek mindegyike mély nyomokat hagyott bennem. Caral sajnos kimaradt, csak remélni tudom, hogy egyszer még láthatom, ez már csak így szokott lenni: hazajövetelem óta az egyik legérdekesebb hely számomra, az ott folyó kutatásoknak köszönhetően újabb és újabb hírek látnak róla napvilágot.

caral

Caral főtemplomának látképe a Supe-völgyben

forrás: http://turismoeducativo.peru.travel

Mintegy 5000 évvel ezelőtt alakult ki jelenlegi ismereteink szerint Caral, a mai Lima városától mintegy 200 km-re északra. Hozzávetőlegesen egy időben jelent meg a mezopotámiai, egyiptomi, indiai és kínai civilizációkkal, míg azonban e kultúrák között létezett kapcsolat és hatottak egymásra, addig Caral teljesen autoktón módon fejlődött. Az ember mintegy 10 ezer évvel ezelőtt jelent meg a régióban.

Peru 400 km hosszúságú és 300 km szélességű északi-középső vidékén a kutatók szerint több, kisebb kultúra között volt élő kapcsolat, melyek közül Caral városa stratégiai szerepet töltött be. A Supe völgyben elterülő civilizáció 25 települését sikerült ezidáig fellelni, maga Caral a völgy középső részén, a Supe folyó bal partján található. Jelenleg a terület földrajzi és klimatikus viszonyai kedvezőtlenek, a folyó időszakos vízfolyás, az év nagy részében ki van száradva, öntözőcsatornákkal lehet csak öntözni. A kutatók szerint minden valószínűség szerint nem volt ez mindig így, a völgy termékeny terület lehetett, illetve száraz időszakokban mélyben lévő forrásokból táplálhatták az öntözőcsatornákat. A hegyvidéki erdők vegetációja táplálékokat szolgáltatott, mint ahogyan a tengerparti területek is, ahol halak, algák biztosítottak élelmet.

A magaslaton fekvő, sziklákkal határolt 50 hektáros területből hat piramis formájú épület emelkedik ki. A Supe völgy zöldjéhez képest erős kontrasztként, kietlen, sivatagos itt a táj, mely egyben növeli a város egyedülálló, szent jellegét. Eddig 32 különböző méretű és funkciójú építményt sikerült beazonosítani, a városban a piramisokon kívül többek között amfiteátrumot, templomokat, köztereket, lakóépületeket, raktárakat, utcákat, oltárokat, áldozati és temetkezési helyeket találtak. A temetkezési helyek leletanyagaiból arra következtettek a kutatók, hogy minden valószínség szerint emberáldozatokat is bemutattak. A 150 m hosszú és 90 m széles amfiteátrum templomának nevezett épületegyüttes talán a legnagyobb építmény a régészeti helyen, melynek kiemelkedő része az amfiteátrum, egy kör alakú tér, és amelyből lépcsősor vezet fel az épületegyüttes templomába. A város egyik legszebb piramidális épülete a 30 m magas Templo Mayor (Főtemplom). Egy kis, kör alakú tér kapcsolódik a több emeletes építményhez, melynek legfelső részére lépcsősor vezetett fel. Az épületek építéséhez sokféle anyagot, agyagot, köveket, növényi rostokat, ágakat, gallyakat, kövekkel teli rostból készült kosarakat, hamut használtak. Egyes épületeken antropomorf lényeket, halakat, rituális táncot lejtő embereket ábrázoló reliefeket (domborműveket találtak).

caral-amfiteatrum

Caral – Amfiteátrum temploma

forrás: http://sisoydealli.blogspot.hu/

A késő archaikus korban (i.e. 3000-1500) lakott települések földrajzilag két nagyobb régióban koncentrálódtak e vidéken: egyrészt a tengerparti területeken, másrészt a Supe-völgy alsó és középső részén, melyek közül a völgy középső része volt az, ahol a legtöbb település koncentrálódott. Ezek közül is kiemelkedett Caral. E civilizáció általános jellegzetességei a következők:     

  • felesleget is termelő gazdaság
  • szervezett központi települések
  • társadalmi rétegződés
  • társadalmi és politikai intézmények
  • technológiai és tudományos ismeretek
  • monumentális építkezés
  • geoglifák jelenléte (Nazca vonalak elődei)
  • szélerő használata (szélcsatornáik voltak, melyekhez hasonlót a világ többi részén 1740 körül építettek csak)
  • szárítással történő konzerválás (pl. szardella)
  • quipu (csomóírás)
  • zene nagyon fontos szerepe (fuvolák, pl. pelikáncsontból, illetve kürtök, pl. lámacsontból)
  • földrengésbiztos építkezés, szerkezeti és egyéb díszítőelemek használata
  • kecsua nyelv használata
  • afrodiziákumok használata
caral-quipu

Quipu Caralból

forrás: https://aliinperu.wordpress.com

Caral társadalmi és gazdasági életét meghatározták azok a különböző munkaformák, amelyek majd a későbbi andoki civilizációkban is jellegzetesek lesznek. Már ekkor léteztek a kölcsönös segítségnyújtás formái, az ayni (egymás segítése nagycsaládban, faluközösségben – ayllu), és a minka (közösségi munka, melyért ellátást kaptak), illetve az inkáknál oly sokat emlegetett mita (állami kényszermunka). Igyekeztek a természettel teljes harmóniában élni, tisztelve azt, illetve alkalmazkodni a klimatikus változásokhoz. Többféle termékkel kereskedtek, legfőbb terményeik a gyapot, az avokádó, az édesburgonya, a mate, tökfélék, a vitamindús édes gyümölcs, a lúcuma, paprikafélék, babfélék, a guayaba, a földimogyoró, a burgonya, illetve egy időszakban a kukorica voltak. Táplálkozásuk igen fontos elemei voltak a halfélék is.  

A régiót elhagyása után nem népesítették be újra, feledésbe merült és csak a 20. század második felében kezdték el feltárni. 1948-ban, egy észak-amerikai antropológus, a Nazca-vonalakat is kutató Paul Kosok, Richard Schaedel észak-amerikai régésszel bukkant rá, majd egy perui kutatócsoport, Ruth Sady vezetésével kezdte meg a feltáró munkát 1994-ben, jelenleg is ő a Caral kutatóprojekt vezetője. E bejegyzésben az ő kutatási eredményeire támaszkodtam. Az utóbbi években újabb és újabb hírek röppennek fel, melyek szerint Peruban további igen régi, akár Caral civilizációját megelőző ősi kultúrák nyomaira bukkantak (Sechín Bajo és Cajamarca). Hosszú kutatások és további vizsgálatok szükségesek még ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy a jelenleg Amerika legősibb civilizációjaként ismert Caralnál valóban létezhetett-e, ráadásul szintén Peruban egy még régebbi kultúra. Az alábbiakban két kisfilmet ajánlok, az első nagyszerű minőségű képekben mutatja be a lelőhelyet, a második spanyol nyelvet tanulóknak gyakorlásként is szolgálhat.

Caral, por todo lo alto: https://www.youtube.com/watch?v=wrst-adFyt8&feature=youtu.be

Cultura Caral – Avegal Historia, oktatófilm: https://www.youtube.com/watch?v=S8_QDfZLzts

caral-relief

Reliefek Caralban

forrás: http://laprensa.peru.com/

Felhasznált spanyol nyelvű források:

Magyar nyelvű ajánlott oldal:

A quinoa kistestvére: cañihua, avagy bébi quinoa

A quinoa talán egyetlen hátránya, a magokat borító, kesernyés szaponin, melyet főzés előtt átmosással, rövid áztatással tudunk eltávolítani. A bébi quinoa, vagy spanyolul cañihua (kecsuául kañiwa) ellenben nem tartalmaz szaponint, mindazonáltal megvan minden, a quinoa esetében is már leírt előnyös tulajdonsága. Az Európában még kevésbé használt, szintén andoki álgabona nagyszerű kistestvére a quinoának, az alábbiakban e növény rövid ismertetését olvashatjátok.

A cañihua Magyarországon talán a leginkább ismeretlen, diós, édeskés ízű andoki álgabona. Az egyik legkevésbé kutatott gabonaféle, rendszertani nevét (Chenopodium pallidicaule) csak 1929-ben kapta egy svájci botanikustól. A Titicaca-tó környékén virágzó Tiahuanaco kultúra termesztett növényét legkorábban Arequipa spanyol kormányzója, Diego Cabeza de Vaca említi egy 1586-os művében. A spanyolok vallási, rituális szerepe miatt megpróbálták betiltani termesztését és fogyasztását, melynek következtében szerepét elhanyagolták, sok ideig állattakarmányként használták csak, illetve úgy tartották, a quinoa növény vadon termő változata. A kecsua és ajmara közösségek hagyományaiban azonban a cañihua fennmaradt, sőt, a magok és a növény levelének gyógyító hatásairól szóló ismereteink is nekik köszönhetőek.

A quinoánál is kisebb cañihua gluténmentes, apró, 1 mm-es magjai barnás-vöröses színűek, a 20-70 cm magasra növő növény Peru és Bolívia hegyvidéki zónáiban, 4000 m körüli magasságokban él. A könnyen emészthető, magas fehérje– és rosttartalmú cañihua magokat a világ a nyolcvanas évek végén ismerte meg, amikor is a quinoával együtt, mint teljes értékű gabona, felvették a NASA űrhajós étrendjének listájára. A quinoánál is magasabb fehérjetartalma eléri a 19%-ot (100 gr-ban), e mellett kiváló kalcium, magnézium, foszfor, vas, niacin, B1 és B2 vitamin forrás.

Táplálkozási szakértők a cañihuát ajánlják székrekedésben, illetve szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára. Csökkenti a koleszterinszintet, revitalizál, megemeli az energiaszintet. Mivel a magokat nem borítja szaponin réteg, a quinoánál egyszerűbben felhasználható, illetve lisztet is könnyebben tudnak belőle készíteni. Saláták, levesek, italok, reggelizőpelyhek, pékáruk nagyszerű alapanyaga, sajnos azonban Magyarországon egyelőre igen nehezen szerezhető be. Magyar nyelvű leírások még alig léteznek, egy nagyszerű magyar nyelvű cikket szeretnék ajánlani rokagomba blogoldaláról, melyben egy bébi quinoás kenyér és a kañiwa avokádó saláta receptje is megtalálható.

Saját ajánlott receptem pedig a következő:

Csokis-mandulás bébi quinoa pite (gluténmentes)

Hozzávalók:

30 gr magas kakaótartalmú étcsokoládé

1 ek. folyékony stévia, vagy más édesítőszer (ami természetesen lehet ízlés szerint cukor, vagy nádcukor is)

50 gr apróra vágott datolya

100 gr finomra darált mandula

200 gr bébi quinoa liszt (vagy quinoa liszt)

4 tojás

1 kk. sütőpor

4 ek. joghurt, vagy kókusztej

A tojások fehérjét felverjük az édesítőszerrel vagy cukorral. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk. Egy tálban összekeverjük a lisztet a darált mandulával, olvasztott csokoládéval és datolyával. A tojások sárgájával kikeverjük a masszát, majd óvatosan belekeverjük a tojásfehérjék habját, illetve a sütőport. Ha a liszt állaga miatt a tésztát szétesőnek találjuk, tehetünk bele egy kis joghurtot vagy kókusztejet (ebben az esetben gluténmentes és tejmentes receptet kapunk). Egy kisméretű piteformát kikenünk kevés olajjal és meghintjük quinoa liszttel. Beleöntjük a masszát, és 180 fokos sütőben 30 percig sütjük (tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e).  

canihua-pite

Felhasznált spanyol nyelvű források:

Cañihua, Energizante Y Contra Males Cardiovasculares

https://plantitas.wordpress.com/2007/09/19/caihua-energizante-y-contra-males-cardiovasculares/

Guía de campos de cultivos andinos, Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet, 89-92. oldal

http://www.fao.org/docrep/010/ai185s/ai185s.pdf

Propiedades de la cañihua: http://www.innatia.com/s/c-cereales/a-propiedades-de-la-canihua-6030.html

Perui kormányzati portál az andoki gabonákról www.quinoa.pe

Sandboardozás és a perui sivatagos partvidék

Peru csendes-óceáni partvidékét száraz kősivatagok, homokdűnék, oázisok, termékeny völgyek és időszakos vízfolyások alkotják. Humboldt pingvinek, fókák, kárókatonák, pelikánok, kormoránok, szulák és még megannyi más állatfaj él e nagyon keskeny (pár kilométertől 170 km-ig terjed a szélessége) és végeláthatatlan hosszúságú (mintegy 3000 km) parti sávon, mely az ország területének csak 10%-át jelenti. Peru lakosságának 50%-a e nagyrészt sivatagos parti sávon él.

peru 329

Lima partvidéki sétányán

A klíma féltrópusi és száraz szubtrópusi, a Humboldt áramlásnak pedig nemcsak a szárazság köszönhető, de alacsonyabbak az átlaghőmérsékletek is, mint amit az egyenlítőtől való távolság ismeretében gondolnánk. Ráadásul a téli időszakban a tengeráramlat miatt a tenger vizéből felszálló pára hűvösebb a levegőénél, ennek következtében pedig a pára nem oszlik fel, szinte állandó jelensége a mindennapoknak. A páratartalom átlagosan ebben az időszakban 90% körül mozog. Éppen ezekben a hónapokban kutattam Limában, hosszú hetek alatt alig-alig történt meg, hogy kisütött volna a nap. Az ember úgy érzi, mindjárt esni fog, sőt, talán már szitál is, de az csak a köd, eső nem esik. A napközben 17 fok körüli hőmérséklet és a rendkívül magas páratartalomnak köszönhetően szinte mindent mindig nedvesnek érez az ember. A partvidék talán legpárásabb és legkevésbé napos területe ez, északon ragyogó napsütés és kellemes meleg jellemzi a parti síkságot, oda már nem ér el a tengeráramlat hatása. Az északi partmenti gazdaságokban cukornádat, gyapotot, rizst termelnek, illetve olajkitermelés is folyik. Peru turisták számára legvonzóbb partszakaszai és strandjai is itt találhatóak, közel az ecuadori határhoz.

Limától délre egészen a chilei határig egy-egy völgy vagy oázis töri meg csak a sivatagos táj képét. Itt találhatóak a Nazca vonalak (Peru indián civilizációiról több bejegyzés fog készülni), illetve mezőgazdasági területek, melyeken az utóbbi idők folyamatos fejlődésének köszönhetően ma exportáruk termelése folyik (spárga, paprika, avokádó). Mindenképpen említést érdemel még a Paracas Nemzeti Park, melynek területén a Ballestas szigeteket, a helyiek megnevezése szerint a szegények Galapagos-szigeteit lehet meglátogatni. A szigetek és e partszakasz valóban rendkívül változatos állatvilággal rendelkeznek. A már említett Humboldt pingvinek, sörényes fókák, ezernyi madár fészkel e területeken, a 19. században itt indult el a guanó kitermelés, mely hatalmas üzletet jelentett. Nyomorúságos munkakörülmények között, főleg kínai kulikat dolgoztattak itt, egyes források szerint egy Kossuth Károly nevű kegyetlen kormányzóról is tudunk. Kossuth Károly leszármazottai mai is élnek, a családfát illetően kutatások folynak, jómagam találkoztam is Limában a limai ág leszármazottaival.

A kősivatagból kiemelkedő homokdűnék között egy-egy oázis is található. E homokdűnéken akár sandboardozni is lehet, majd a szomszédos települések egyikén megkóstolhatjuk a partvidék borait és a méltán híres piscót, a perui szőlőpálinkát, melyből egyik kedvenc koktélom, a Pisco Sour készül. Peru három földrajzi régiójának bemutatásának végére érve egy fényképes videót ajánlok az ország természeti szépségeiről.

huacachina-oazis

Huacachina oázis

sandboard-huacachina

Sandboardozás a homokdűnéken