Sandboardozás és a perui sivatagos partvidék

Peru csendes-óceáni partvidékét száraz kősivatagok, homokdűnék, oázisok, termékeny völgyek és időszakos vízfolyások alkotják. Humboldt pingvinek, fókák, kárókatonák, pelikánok, kormoránok, szulák és még megannyi más állatfaj él e nagyon keskeny (pár kilométertől 170 km-ig terjed a szélessége) és végeláthatatlan hosszúságú (mintegy 3000 km) parti sávon, mely az ország területének csak 10%-át jelenti. Peru lakosságának 50%-a e nagyrészt sivatagos parti sávon él.

peru 329

Lima partvidéki sétányán

A klíma féltrópusi és száraz szubtrópusi, a Humboldt áramlásnak pedig nemcsak a szárazság köszönhető, de alacsonyabbak az átlaghőmérsékletek is, mint amit az egyenlítőtől való távolság ismeretében gondolnánk. Ráadásul a téli időszakban a tengeráramlat miatt a tenger vizéből felszálló pára hűvösebb a levegőénél, ennek következtében pedig a pára nem oszlik fel, szinte állandó jelensége a mindennapoknak. A páratartalom átlagosan ebben az időszakban 90% körül mozog. Éppen ezekben a hónapokban kutattam Limában, hosszú hetek alatt alig-alig történt meg, hogy kisütött volna a nap. Az ember úgy érzi, mindjárt esni fog, sőt, talán már szitál is, de az csak a köd, eső nem esik. A napközben 17 fok körüli hőmérséklet és a rendkívül magas páratartalomnak köszönhetően szinte mindent mindig nedvesnek érez az ember. A partvidék talán legpárásabb és legkevésbé napos területe ez, északon ragyogó napsütés és kellemes meleg jellemzi a parti síkságot, oda már nem ér el a tengeráramlat hatása. Az északi partmenti gazdaságokban cukornádat, gyapotot, rizst termelnek, illetve olajkitermelés is folyik. Peru turisták számára legvonzóbb partszakaszai és strandjai is itt találhatóak, közel az ecuadori határhoz.

Limától délre egészen a chilei határig egy-egy völgy vagy oázis töri meg csak a sivatagos táj képét. Itt találhatóak a Nazca vonalak (Peru indián civilizációiról több bejegyzés fog készülni), illetve mezőgazdasági területek, melyeken az utóbbi idők folyamatos fejlődésének köszönhetően ma exportáruk termelése folyik (spárga, paprika, avokádó). Mindenképpen említést érdemel még a Paracas Nemzeti Park, melynek területén a Ballestas szigeteket, a helyiek megnevezése szerint a szegények Galapagos-szigeteit lehet meglátogatni. A szigetek és e partszakasz valóban rendkívül változatos állatvilággal rendelkeznek. A már említett Humboldt pingvinek, sörényes fókák, ezernyi madár fészkel e területeken, a 19. században itt indult el a guanó kitermelés, mely hatalmas üzletet jelentett. Nyomorúságos munkakörülmények között, főleg kínai kulikat dolgoztattak itt, egyes források szerint egy Kossuth Károly nevű kegyetlen kormányzóról is tudunk. Kossuth Károly leszármazottai mai is élnek, a családfát illetően kutatások folynak, jómagam találkoztam is Limában a limai ág leszármazottaival.

A kősivatagból kiemelkedő homokdűnék között egy-egy oázis is található. E homokdűnéken akár sandboardozni is lehet, majd a szomszédos települések egyikén megkóstolhatjuk a partvidék borait és a méltán híres piscót, a perui szőlőpálinkát, melyből egyik kedvenc koktélom, a Pisco Sour készül. Peru három földrajzi régiójának bemutatásának végére érve egy fényképes videót ajánlok az ország természeti szépségeiről.

huacachina-oazis

Huacachina oázis

sandboard-huacachina

Sandboardozás a homokdűnéken

5 thoughts on “Sandboardozás és a perui sivatagos partvidék

  1. Köszi, hogy like-oltad a blogomat, mert így rátaláltam a tiédre! Nagyon érdekes, már pár élménybeszámolódat el is olvastam…sok sikert kívánok a perui kalandokhoz..
    egyelőre csak a chilei és mexikói kollegáktól szerzek infókat ezekről az országokról és a kultúrájukról…

    Kedvelés

    • Én pedig köszönöm, hogy írtál :-). Nagyszerű az oldalad, én még kezdő vagyok, de remélem sikerül érdekes infókkal szolgálnom a jövőben mindenkinek. Egyben amikor kint jártam jócskán kutattam gasztronómiatörténetet is, na meg kóstoltam, piacoltam, nyitott szemmel jártam, könyveket vettem. Szóval indulnak hamarosan a gasztrobejegyzések is, úgy 15 éve arra várok, hogy írjak egy könyvet a perui konyháról. Hátha az idén sikerül :-).

      Kedvelés

      • Szuper! Már alig várom!!!!A blogomon tallózva találsz még néhány latin-amerikai ihletésű blogot…Nem tudom, hogy mi a terved a könyveddel kapcsolatban, de ha tetszik vmelyik blogom, vagy receptem, nyugodtan bele teheted a készülő könyvedbe!

        Kedvelés

  2. Visszajelzés: Múmiák és koponyadeformálás – a Paracas kultúra rejtelmei – Az én Perum

Hozzászólás